Lapszemle, 1929. január

1929-01-07 [1346]

3emmit sem akart tudni w A magyar elnyomás következtében igaz hogy a tótot hallgattak: "ippen azért kell nagy rávenni a liptőszentmik­lósi határozatot amely a tót nemzet első nugy forradalmi aktusa volt j*j|t a határozatot ő Hűsek irta talán éppen azért van e dü ­hös kirohanása Steier ellen ki könyvében azt állitja. hogy a ja vitás sokkal később és idegen kézzel lett az okmányra rávezetve Hűsek hivatkozik arra hogy bármely Írásszakértő bebizonyíthatnál • hogy a javítás az ő kezétől ered Ami azt illet? hogy a turóc­szentmártonl. gyűlésen leginkább csak garóez és Liptómegyék lettek képviselve az abban leli magyarázatát hogy e két megye e t.ótság legerősebb vára és végre is azokban a forradalmi napokban gyorsan kellett cselekedni-igy teljesen mindegy hogy némely megyéből ejy két képviselő jelent meg a» másikakbél 16 1? képviselő vett részt Különben is a turócszentmárt onl deklarációt tót községek ezreiben. nyilvánosan felolvasták ós az nagy lelkesedéssel el .lett fogadva Hűsek azt is letagadja: hogy 7 Hodzsa behatolt a nyomdába, mint a hogy azt Steier irja és fenyegetésekkel vitte keresztül hogv a tót nemzet helyett.csehszlovák nemzet legyen as okmányra bevezet prj£ba ve 4 y-égül a titkos klauzulát, a két nemzet 10 évi/egy üt télé séről is igyekszik megcáfolni- Hivatkozik Hlinkára. ki mint tanú mt errenézve nem tudott bizonyitékot felmutatni; úgyszintén kukára, ki nem volt jelen a turóc szentmar Lemi gyűlésen és csak annyit mon ^ott a tárgyaláson hogj ő hallott valamit egy klauzuláról . így tehát az egész klauzula is csak egy hazugság mint minden más,ami a Steier könyvben mint '•történelem" lesz odaállítva ( H-t j'eak.ció. Magyijáro.r.gz.ágg.r cimmel a Prager Presse /5~5/ irja, hogy a közigazgatási, szakszer­vezeti 'ós sajtótörvények erősen meg lesznek szigorítva Magyarorszó

Next

/
Thumbnails
Contents