Lapszemle, 1929. január

1929-01-24 [1346]

Az Osztrák Nemzeti Tanács keddi ülésén leszavazták a kormányt^ amennyiben 80 szavazattal 76 ellen elfogadták a szociáldemokratáknak azt ae indítványát, hogy az osztrák házasaági jog némst mintára reformálandó. A nagynémetek ez alkalommal a szociáldemokratákkal szavaztak, akik hiány­talanul megjelentek. MÁT nyolc évvel ezelőtt indítványt tettek a szociál­demokraták a házassápi jog xt tortájára vonatkozólag, mely ma is ott hever az igazságügyi bizottság aktái között és napirendre még nem tüzetett. k kormány leszavazásának politikai következményei nem lesznek és a szociál­demokrata indítvány is még jó sokáig csak inditvány fog maradni.A Presse /esti 22/ kívánatosnak tartanát ha a kormány végre szakitana eddigi nega­tív magatartáséval és lépéseket tenne a házassági jog kompromisszumos megoldása érdekében.A lap utal a katholikus Bajorország példájára, hol olyan házassági jog van érvényben, .-aely körülbelül azonos azzal, amelynek megvalósítására a szociáldemokraták és a nagynémetek Ausztriában töreked­nek. A Stunde /ÍM/ azt irja, hogy a népsikolai törvénynek a Burgenlandra való kiterjesztése kérdésében a Nemzeti Tanács a kormányt valószínűleg megint le fogja szavazni. A szociáldemokraták t.i. javaslatot nyújtottak be, mely nemcsak a burgenlandi iskolakérdés megoldását követeli, hanem azt akarja, hogy a Burgenlandban érvényben lévő magyar törvények hatálya megszűnjék c A lapok ismertetik az osztrák statisztikai hivatal jelenté­sét az 1928. ér külkereskedelméről, mely 1031 miIlié silling passzívum­mal zárult, A behozatal értéke 3,250 millió sillinget tett ki, mig a kivitel értéke 8,220 millié sillingre rag. A behozatal 2 jMcal, a kivi­tel 6 fr-zal emelkedett aa 1927-ik évi állapothoz képest. A Presse /93/ közli, hegy Seipel kancellár Münchenben a*Bayrischer Kurier* számára

Next

/
Thumbnails
Contents