Lapszemle, 1929. január

1929-01-23 [1346]

Amint a fezemle már több izben közölte,az államvédelmi tör­vény alapján az összes horvát pártokat és a muzulmán pártot is fel­oszlatták. Az ©bzor/22./,amikor ezeket az eseményeket registrálja rámutat arra hogy a szlovén náppártot /dr.Korosec pártját/ is föl kell oszlatni,mert az is ama pártok közzé tartozik,amelyek az állam­védelmi törvény értelmében megszüntetendők Ezek ti. a vallási pár­tok és néptörzsek pártjai A törvény nem érinti & radikálisba demok­rata , a független demokrata és a földműves pártot,mert ezen pártok elnevezésük szerint nem esnek az eltiltott pártok közzá„A valóságban ezek a pártok a független demokrata párt kivételével kimondottan szerb pártok^Mindenesetre érdekes lesz látni hogy miként fog fejlőd­ni a pártáiét a semleges kormány alatt, ha a radj kális, demokrata és & földműves párt maradhat csak meg,mert arra még csak gondolni sem lehet,hogy a horvát nép ezekhez a pártokhoz tömegesen csatlakoznák. Az összes horvát pártok feloszlatásával uj helyzet állt elő,aminek következtében több nagyhorderejű jelenság máris mutatkozott,amelyek­nek pontos megítélése csak a jövőben lesz lehetséges. /Obzor 22,/ A kereskedelmi minisztériumban a kivitel előmoz­_ ditása ás ellenőrzése érdekében u,n,export intézetet szándákoznak látesiteni s az erre vonatkozó munkálatok folyamatban vannak. Az olasz sajtó -irja az Obzor /22./ - mindjárt a jugoszláv rendszerváltozás megtörténte után ellenséges kampányt indított meg. Ennek tulajdonitható hogy Angliában is egyes újságok a bekövetkezett fordulatától kedvezőtlenül nyilatkoztak,A tribuna például azt irja, hogy Jugoszláviában nagy eéalódás mutatkozik.Az II Tevére nagy be­tűkkel kürtöli világgá.hogy Pribicsevicset letartóztatták,Jugoszlá-

Next

/
Thumbnails
Contents