Lapszemle, 1928. december
1928-12-22 [1345]
nak kell venni azt isj amit ellenzéki Beállításban a néppárti Indreptaraa 17-279 jelentett elsőnek, hogy t.i.bái a lianiu-kormány azt hirdette,, hogy öt réazről is van kölcsönajánlataj mégis a Népsaö ve t ség]iez for fordulni kölcsönért ? ami igen súlyos feltételeket jelent majd Románia száraéra, következtetve abbéi, hogy Görögország is csak igen súlyos feltételek* kel kapott kölcsönt a Népszövetségtől* Az lállenzék 22-293 is azt jelenti, hogy Bukarestben mind erősebben tartja magát az,- hogy Románia a kölcsönt a Népszövetaég utján akarja megvalésitanl és ilyen tervről ir a kormányhoz egyébként közelálló Argua-cimü közgazdasági lap is a Brassói lapok #2-293 szerint, Szak közt a körülmények között aztán kissé furcsán hat, hogy maga Mironescu külügyminiszter odanyilatkozott a Keleti Újság 22-290 szerint, hogy a külföldi kölosöfttárgyalások kedvezően folynak,a kormány a legnagyobb optimizmussal van eltelve és remélhető^ hogy legközelebb már örömhírt közölhet a 3ajtó i Románia pénzügyi megváltását I berlini német-román egyezmény epilógusaként jelenti az Adeverul 19-13805 ós Curentul 2.0-338,, hogy a Banca Nationala végre csakugyan lemondott a Bálohabéflkkal szemben támasztott peres igényeiről és az erről szóló formális iratot megküldötte Popovici pénzügyminiszternek. /Az egész hirben csak az a furcsa* hog^ a Banca Nationala ezen joglemoivdását már jóval előbb, már körülbelül két héttel ezelőtt jelentették a lapok, amikor tehát ugylátazik m% mi sem volt igaz belőle. Ref. megj./ ^ Pawes-tervezettel kapcsolatban a Elülneata 17-7911, Cuvantul 18-1315 és: 7iitorul 18-62154 távirati jelentést közölnek arról,hogy; Titulescunak sikerült kivívnia, hogy ha Románia az úgynevezett szakértők bizottságában nem is vesz részt,a jóvátétel uj hányadának megállapításasán okvetlenül meg fogják hallgatni s ebben « tekintetben az Universul 21-297 ujabb távirata már határozott formában jeóenti azt is, hogy ilonúniára a német jóvátételből nagyobb bánjad jut, mint amennyit a spaai konferencia megállapított volt.