Lapszemle, 1928. december

1928-12-15 [1345]

Avarescu-iíoiga "bl &$f. . 70. 654 szavazatot / 2,40 #/ kapott, - Összesen 2. 810 045 sz svazatot adtak l e tehát 30Q.00G~réL többet mintáz 19Z%éví választásokná 1 Feltűnő hogy 53„32l szavaza­tot, tehát az össze? szavasatok 2,30 %-át érvénytelennek nyilvánítot­ták. ­A "Magyarság" bukaresti tudósi tója ránutat hogy az e^sz országban leadott szavazatok pártok szerinti megoszlása ismeretessé válván, kiderült hogy a választói törvény al apján 19 mandátum 111 eti meg a magyar pártot és aromán belugymim sztenumnak a választási e­rectaóny ékről szóló J»1ÖŐ j_el enlése szerint a magyar jpárt részére tény­ei e£_l 8 mandátumot jelent míg a kormánypárt részére 349-et, Bratianu­ók 12-ötj Jorga~Avarescu~bi okknak 4-et, a Lupu-pártnak szintén4-et., A román belügyminiszteri un Köz Ló? e szerint a magyar párt három megye­bei szerzett abszolút többséget, eg^bként pedig az egész országban leadott szavxatok 6,62 %-a esett a magyar pártra fiz az eredmény Bu­karest nacionalista köreiben óriási felzúdulást keltett ós csak emek tul aj doni tható, hogf a Késcbb déli 1 órakor közzétett "helyesbitett" hiv atsios j d entósben már harcin mandátumot elvettek a magyar párttél és kiosztották a liberálisok az Avsreocu-jorga-csoport ós aLupu-párt között, ugy hogy ezeknek a mandátum száma lS-ra ill dtől eg 5-5-re emel kedett* ara%ar párté pedig 15-re esett, így is legerősebb ellenzéki partja maradt azonban a magyar párt a bukaresti képviselőháznak és _hir_szérint ajpárt a kóp_vi_s91<3há z rae?al *ulásakorro^töji^er^ljesfej­lápé sre koszul a tő] e jogtalanul elvett három mandátum mi att. ­A "Budapesti Hirlap" vszércikkbei mérlegeli a rttnán v áL asz ­tás eredményét és kaniu pari aimentjónek ossz etetést és ránut at : hogy az Maniu a választások előtt bejelentette hogy szakit/eddigi, román tra­dícióval ós szabad megnyilvánulást biztosit a közvél •anónnek* Nehéz a­zónban ilyen elhatározással uj STKÖIcsőket diktálni., A "Budapesti

Next

/
Thumbnails
Contents