Lapszemle, 1928. november

1928-11-02 [1344]

ezredes egy nyilvánosan elmondott beszédében azt a kijelentést tette,hogy »a románok gyávák., akik .folytonosan csak másokat használnak kl.'•Ugyanakkor ugyancsak Húszasukban egy másik románellenes incidens is lejátszódott^ ar mennyiben egy tértbevett bolgár-román kerékpáros versenyt azzal tettek le­hetetlenné, hogy inkább szétrombolták az egész versenypályát, semhogy a versenyt meg lehessen tartani. Jorga keserűen állapítja meg, hogy Bukgáriá­tan ilyen románellenea hangulat kapott lábra az alatt a kormányzat alatt, amelyet a Sztambulinszki-kormány heljé be éppen Románia segített meg De perszei hiszen a Horthy-kormányzatot is Románia segítette Magyarország é­lése é-a Magyarországon is mind na 'yobb románé He ne a hangulat fejlődött ki azóta Az ilyen hibákon legfeljebb a jövőben lehetne segíteni ugy v hogy Románia ezentúl raajő nagyobb körültekintést tamsitson külpolitikájában, Az Uni versül /1~$54/ is vezércikkben ront ki Bulgária ellen a azóbanforgó incidensek miatt, hangsúlyozva,; hogy mindezek csak azért következhettek be mert Bulgária ma is egy olyan, államszervezetnek a tipusa'amelyben nem a kormány szabja meg a politikai direktívákat, hanem a bandákba tömörült titkos katonai szervezetek irányítják a politikát Mar pedig az ellen Ro­mánia mindig tiltakozni fog v hogy a dobrudzsal kérdéshői nemzetközi kérdési csináljanak A. kU földi propagan da köréb ől raegemlithet6% hogy a Neue Preie Presse a Nagyvárad /1-248/ szerint az Ausztriába órkezó román alattvalókká] szemben retorziókat követel ugyanúgy,, ahogyan Románia cselekszik az odaér­kező osztrák alattvalókkal,'akiktől a magas vizumdijon kivűl külön havi 500 lei tartózkodási illetéket hajt be,Nem járj a, hogy a román állampolgárok a gyenakkor Ausztriában addig maradhatnak mindenhatósági zaklatás nélkül, a­meddig nekik tetszik".

Next

/
Thumbnails
Contents