Lapszemle, 1928. november

1928-11-20 [1344]

vek óta sem hangoztat egyebet* - A "Nemzeti üjs% B rámutat, hogy a ma­gyar közvélemény kétségkiviil igen vegyes érzelmekkel fogadja Masaryk ós Benes nyilatkozatát s aligha lesz alkalm a s lesz a rra, hogy kedvezőbb atmoszférát teremtsen Csehország ós Magyarország között^Nyilvánvaló jsokkai^inkább iránvul a_ny11Hkoz&t,nyugati közvéleffány Ítéleté-^ nek megtévesztésé re ? mint a Magyarországai való megbékülóa ©lérésóre* A magyar közvélemény megütközéssel fogadja amit &asaryk a cseh föld­reform mentegetésére talál és eredaénynek mondja, hogy a cseh földbir­tok reform nem légzódött asxafe a magyar birtokésokra nézve rablással és gyilkolással,, Csak mosolyoghatunk azon is, hogy a csehek a régi M«r nardn a keretein belli nem tudtak érvényesülni.. Ezek ugyan mellékes rései Masaryk és Benes nyilatkozatának* a lényeg a trianoni békének létrejöttéről és az amak következtében előállott helyzetrÖ. beszáls azt a látszatot iparkodik kelteni*, hogy az el szakitott területek* ame­lyek nem kizárólag magyarok laktak,, az önrendelkezési elv alkalmazásá­val kerültek cseh uralom alá, Masaryk maja is érzi, hogr ő ebben az ügyben legalább is rosszul tan informálva s a magyar közvélemény jog­gal kérdezheti Masaryk professzor urat s hogy mikor ós milyen formában aikaimazták^az o^rondelkezési_ elve^a^Fjijijlék^ Erdély és_ a dél^ teja-. letek el szakit ás ánáU Hi3zen köztudomású, hogy helyettük,; róluk és nélkülök döntöttek olyan, akik nemcsak,, hogy nem ismerték a Felvidék? Krcély és a déli részek lakoa^aak kivánsága it, hanem még érdek ­lődai sem próbáltak iránta, Ejgyedül Sopronban ós a környékén fekvő nyolc faluban volt népszav a zás éaannak erednónye a magyar nép igazságát igazolta Kétségtelen tehát, hogy Masaryk a nyugati közvéleményt a­k ar j a be f ol jás ól ni, amikor az ön rendel k ezé s i el T alk alm ázását hangoz ­tatja, de ér?élése igen átlátszó alapot ad arra, hogy megtévessze el­sősorban a z angolszász közvéleményt. Azzal a kijelentésével pedig, a­n&lyd »t akarja elbitetal hogy a rossz m%yarkormányzá3 miatt elé-

Next

/
Thumbnails
Contents