Lapszemle, 1928. november
1928-11-16 [1344]
követett el az uj kormánnyal szemben meg nem felelő eljárást azzal,hegy az aláirúst eszközölte** Ennek megfelelően ma a Curentul 15-30ö is,mely tegnap üég legélesebben támadta aa egyezményt, süinxén azt jelenti,hegy azt a Maniu-kermány eliameri f az Adeverul 14-13775 pedig egy heaazu cikk nen lelkeaedik, miazerint ez az egyezmény meg fegja könnyíteni liemánia gazdasági talp ráállítását« A kenkeráátűmet az uj parlamentnek már a legelső üléaazakán ratifikálni fegják, - jelentette ki VIad auról kultuszminiszter a Keleti Újság 16-261 éa Brassói Lapek 16-86* szerint. Magyarország. Magyarország és Románia között benső viszonyban bizik Vajda belügyminiszternek az a nyilatkozat a, melyet a romániai cenzúra éa hadiállapot kérdésében a belpolitikai rovat már ismertetett. Magyar-román kereskedelmi szerződés t tervez a Maniu-kermány az Ellenzék 16-&63 szerint^ illetve az összes szemszédállamokkal kereskedelmi szerződést akar kötni, tehát Magyarországgal ia, a a vonatkozó magyar-román tárgyalásokra nyomban az eptánaper letárgyalása után sor kerül. Az optánsügyb en ma az Ellenzék 16-363 két bukareati jelentáat közöl, AZ egyik: 'Komoly kormánykörökből aaármazó értesülések azerint Maniu a magyar-román gazdaaági relációk egóazségeaaététele érdekében ne* akarja húzni-halasz tani az eptánaper elintéz óaét. Mihelyt lehetaégea, kiküldi iiapalleba a közvetlen tárgyalásokra az uj bizettaáget óa a jeges követelések elismerése alapján gyorsan véget akar vetni az évek óta húzódó konfliktusnak. Éppen ezért a bizottságba nem politikusok, hane» csak szakamberrtk jutnak be." A maik jelentés szerint -a kormány eUiatá*e rosta, hegy e hó 00-ig kinevezi az uj bizottságét a magyar-román eptánaper rapalloi tárgyalásának lefolytatására. A bizottság egyik tagja hlvatásoa diplomata lesz, még pedig valószinüleg Lahevary, Remánia volt va- • r- O A