Lapszemle, 1928. november
1928-11-29 [1344]
Árpád Keleti Újság-üeli vezércikkét melyet most az Ellenzék 89-274 és az Erdélyi Hirlap 28 3129 vagyis a reformistákkal rokonszenvező két lap nagy elégtétellel vett tudomásul A marüvar munkás választási helyzetéről vezércikkezik a Keleti U.jság 29-271, furcsáivá hogy a román szociáldemokrata párt amely a szocialista tanoknak annyira megfelelően hangoztatja hogy nála nem számit a faji származás kilenc jelöltje között mindössze egy magyar anyanyolvti jelöl tet szerepeltet Serra m enesztik a kisebbségi oktatás ellenségeit Hussunak a közoktatási minisztérium kisebbségi ügyosztálya vezetőjének Angliaié seu jobb^ kezének menesztését »ár jelentette a szemle Immár az utódjának a kinevezése ia megtörtént a Brassói Lapok 29 273 szerint, még pedig Calianu kgoston balázafalvi tanár azemólyében Ugyanakkor menesztették Xeni Valér kolozavári tanügyi inspektort ia, aki közismert terroriaztikua fellépéatvel azerzett igen sok ellenséget magának kiaebbaógi körökben. Ennek utódja viszont Gherman Traján a balázafalvi líceum igazgatója lett a Béli Hirlap 28-277 azerint