Lapszemle, 1928. október
1928-10-22 [1343]
Géz? éa Fonyó áladár teljesen kegyvesztettek lettek és r'erényi hr kívánságára eltávolítottak a szerkesztőségből, cern'ákkal ezzel az uj orientációjával szemben az U.E.kijelenti. hogy teljesíteni fogja hivatását és "a liorthyzmus e térhóditási kísérletével* a legélesebben fel fogja venni a harcot." Gömbös államtitkári kinevezését Drózdy /Írás 30./ ujabb királypuccs előhírnökének tekinti, ős borzalommal gondol egy lehetőségére, Lég ennél is jobban aggasztja, hogy az u.n. egységespárt Noe bárkája, az, utókor számára megmentendő élő lények közé Orgoványi Héjjas Ivánt, az akasztófától kormányzói kég^alemmel megszabadult honatyát felvette tagul. Lost már tehát cáfolhatatlanul láthatja a világ, hogy vcltaképen azok vannak együtt, akik ' Magyarország külpolitikai érdekeit is Hajlandók kockára tenni azért, hogy az Orgoványi szörnnyel egy t-lból ehessenek cseresznye h csoh propaganda virtuozitásának és eredményességének titkolt kutatja Lud"iig h'rnő egy cikke /Népszava 1./ Ezek között első sorban -£í említi hogy Csehországnak nincsenek renegátjai, akik a külföldi lapokban saját nemzetük és népük ellen írnának cikkeket, amit Gsahország ellen imák idegen nyelvű sajtóban, azt vagy mi, vagy lelkes altruista gondolkozású idegen Írják helyettünk, Ludwig rámutat arra a feltűnő jelenségre hogy a legtöbb, reánk nézve sérelmes cikket az idegen nyelvű sajtóban nem külfölii,hanem magyar vagy volt magyar irja, judáspérizért. FI feg azonban jönni az idő, amikor a magyar ügyért való tollharc meghozza a maga jutalmát. i\ Verhovai segélyegylet pénzügyei és kétes spekulációi egyre nagyobb hullámokat vernek az am.magyar sajtóban, különösen annak radikális'részében.Himmler "szennyes üzleteket"hangoztat és erélyesen követeli az értéktelen kötvényvásárlások ügyének tisz-