Lapszemle, 1928. október
1928-10-15 [1343]
lioizmus ellen és tiltakozik az üllen, hogy valakinek a jellémére lehessen következtetni - mint ahogyan azt dr.Jtraton teszi 3mith kormányzóval szemben - abból hogy egyszer-másszor becsípett állapotban látták őt. Jtratont egyébként é#pen konok kérlelhet et lenség e az emberi gyengeségekkel szembon teszi Déri aze.- , rint Amerika egyik legkiálhatatlanabb figurájává. Hoover táborából a Népszava a következő híreket közli: A Hoover párt elhatározta, hogy megostromolja New-Yorkot, -imith sziklavárát, és e óéiból maga ííoovír okt. 17-én beszédet fog mondanl a new-yorki üarncgie-Ha11-ban. Hoover mellett beszél Borah szenátor Tulsában ée kiemelte, hogy Hoover má az egy-dűli alkalmas ember arra, hogy a r *p. párt képviseletében a fehér llázba kerüljön, és elnöki minőségben az amerikai nép ipari,gazdasági és kereskedelmi érdekelt védelmezze. Bejelentik a lapok továbbá,hogy Hoover érdekében Mellon pénzügyminister valamint Hughes volt pénzügyminist er fognak beszédeket mondani okt. hó folyamán. Az am.magyarságnak a választási kampányban követendő magatartását üimmler Márton Hetilapjának egy hosszas cikke körvonalazza. Hangsúlyozza, hogy most van itt az ideje, hogy egységesen lépjenek fel és éreztessék a kertesekkel és politikusokkal megtorlási szándékaikat a bevándorolttal szemben elkövetett sérelmekért. A magyaroknak meg 'kell formulázniol, a jelöltekkel szombe-n támasztandó követeléseiket. Iürnmler hosszas cikket szentel Hoover egyéniségének és politikai tevékenységének is. Rámutat, hogy büszkeséggel tokintett fel üooverre, amikor mint nemzetközi élelmiszerdiktátor megmentette az ch..npusztulo ^írópát. Szt a nimüusát azonban teljesen lerontotta az olaj-botrány kipattanása alkalmával tanúsított magatartása. Himmler óva int a republikánus érzelmű ao. magyar lapok egy részének Hoover-propaganda jától, amely odáig ment, hogy Hoovert Magyarország megmentőjének nevezték,mert ő aka-