Lapszemle, 1928. október

1928-10-11 [1343]

doskodván, nyissa mag az útját a békeszerződés szerint való birói el­járásnak, Ha mindezek alapján a szeptemberi ülóssz?fc mérlegét maij csináljuk* azt ránk nézve kedvezőtlennek nem mondhatjuk, bár mindé* ki, akinek alkalma volt a Neu-aiek Szövetségénél döntő súllyal érvé­nyesülő hatalmi befolyásokról me^yőződnie, az óvakodni fogattól, hogy optimisztikus hangulatot akarjon teremteni.­Arii a Népszövetség jövőjót ill eti Apponyi Albert gróf kije­lenti, hogy erre á kérdésre csak fel tételesen lehet válaszolni. Ma a Ngazetek ozövetsé^e túlnyom 0 an hatalmi eszköz a háborúban győztes ha­talmak kezében és ezrtekintve a békekötések óta elmúlt idő relativ rövidségét - t,i. na világtörténelmi mórtékkal mórunk - alig lehetne máskép, Ebből az állapotból azonban fokozatos . kibontakozásnak ós át­menetnek kell történnie, aminek némi jelei mégis csak mutatkoznak,ha másképpen nem hát. abban, hogy a szabad szó több méltánylásban részesül ma, mint hárcra-négy evvel ezelőtt. Ezenkívül mint a népszövetségi be­szódében is hangsúlyozta; a Népszövetségnek legyen bátorsága arra,hogy a val°di problémákat felismerje, vallja be önmagának a létezésüket és merjen beléjük nyúlni, ahelyett, hogy tetszetős formulákat termel,mint eddig túlnyomóan tette. Ma még nem lehet állitani, hogy ez az intéz­mény tényleg ebben az irányban fejlédik-e majd, de az ellenkezőjót sem mondhatja, nppen ezért türelemre és kitartásra van szükség abban a munkában, amellyel mi is alómnzdithatjuk ezt az igprt fejlődóst. Ha ez bekövetkezik, a mi sorsunk jobbra fordulásának egyik lényeges talán leglényegesebb tényezője lehet a iópszövetsóg, soha&em szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a világtörténelem órájának tarapója más mint a zsebóránké. ­Gratz Gusztávnak a kisentente és Magyarország viszonyáról a "Mester Lloyd"-ban már ismertetett cikkét, amely az"Europaeische Ge­epraeéhe" cimü német folyóirat szeptemberi számában jel ent meg, a "Budapesti Hirlap^ma bő kivonatban ianérteti, kiemelve, hogy Gratz 2C--

Next

/
Thumbnails
Contents