Lapszemle, 1928. október

1928-10-10 [1343]

Turóe3zentmártonban 1918, október vágón a cseh. nemzeti bizottság­gal Bécsben tárgyaló tótok delegátusának felkérésére megállapodott abban| hogy a szlovenszkói autonómia kérd égében.1.0. óv után dönt­ senek a tótok választott képviselői é s ez a határozat respektál­tassék. Végül a tót néppárt leszögezi magát az autonómia követe­lése mellett. Tiszo tú'c néppárt i minist er fc.-itrán Okt,7, -én szintén kortesbeszédet mondott a tót néppárt gyűlésén* Bu^ai József megnyitójában hangoztatta, hogy tiz őve annak, hogy az elnyomott tót nyelv, amelyet seia az iskolákban sem a hivatalok­ban, sőt még egyházi téten sem használhatott, ismét szabadon hasz­nálható*- Tiszo egészségügyi minist er hangoztatta, hogj a tót nép­párt ma is az autonómia alapján áll, A közigazgatási reformról szóló törvény-1 azért szavazta meg a párt, mert ez alapját képezi a kiépítendő teljes autonómiának.. A közigazgatási törvény mont már eli3iaeri Czlovenszkót, van Szlovenszká aTajinánk 'Sátorszagunk/, Jugoszláviai utja alkalmával á jugoszlávok kijelentették, hogy ők is örülnének, ha ugy akiben közigazgatási reformmal rendéihez­néne]: Utána ismét Budai szólalt fel, aki hangoztatta, hogy a nép párt nem állott meg az első sikernél, hanem tovább i'oly tatja har­cát az autonómia teljes kiépítésére,/Lizlovák 9-227/,, A 3?«M«Hirlap /9-*í3*V szerint fiszo minister beszéde végón hangoztatta, hogy az elmúlt lü esztendő alatt többször ijesztgették a tótokat azzal, hogv visszajönnek a magyarok, be harangozott terminusok azonban egymásután elmultak én misem tör­tént,, á P.othermere-akcióval kapcsolatban ismét dátumokat emleget­tek, -ie amíg isten akarja, tótok lesznek ^zlovenszkón, nem pedig addig, amig ezt ellenségeink óhajtják, , _ A

Next

/
Thumbnails
Contents