Lapszemle, 1928. október

1928-10-09 [1343]

mint vagy a saját pusztulásukat, vagy pedig a saját megmenté süket elhatározni* A Kellog-paktum talán sok jót teremtett, azonban az_ európaiak számára súlyos veszedelmet rejt magában. Megelőzi a té­nyeket, világbékéről beszél, amely mindazok számára utópia, akik az emberiség történelmével foglalkoztak, és pedig mindaddig utópia, amig nincsen kényszer a világbéke fentartására. Csak a technika képas és fogja az emberek ellen és az emberekért a háborút és a politika eszközét mindig nagyott téren kikapcsolni. E tekintetben a London és Pária közötti flotta-egyezmény bir jelentőséggel. Kü­lönösen Angliának eshetik nehezére a tények súlya előtt meghajolni, és az inzuláris. fekvése és a világ leghatalmasabb flott 1 'ja által stabilizált hatalmi lilásat adott esetben egy olyan pozíció elle­ne neben becserélni,amelyben rangja csak az egyenlőé lehet egyenlők között. Bármit határozzanak is azonban a brit korona nagyjai,hogy kivezető utat találjanak a kényszerhelyzetből: -a szárazföldi Eu­rópa számára Ilyen határozatok aem szabad hogy változtassanak és nem változtatnának semmit, bérmilyen következmények,következtetés* vonatnak is esetleg le belőle a britt összimpérium széméra. A meg­egyez.es! kényszer fölismerése, amelynek semmi dolga nincsen álta­lános pacifista ideológiákkal, hanem mindenekelőtt Nyugat-és Közép­európa számára a tények által higgadtan adva van, el fog jönni és akkor Európa dacára a Briand genfi beszéde utáni "pessimista hul­lámnak- lélegzethez £og juthatni és az államférfiak számára a meg­egyezési kényszer tétele által a megegyezési akarattól függetle­nül ad van.egy plattform, amelyről egymással népeikért és népeik­hez beszélhetnek. Belpolitika. bflO 'Volfgang Jolparz-nak a szociáldemokrata Vorwiirts /7-475/kül­politikai szerkesztőjének, aki Berlinben rádióelőadást akart tar-

Next

/
Thumbnails
Contents