Lapszemle, 1928. október

1928-10-31 [1343]

nek sikerült a Vatikánnal honoráltatnia a román kormánynak néhány ujabb kívánságát s igy külpolitikai vonatkozásban már semmi akadálya sincsen a ratifikálásnak, de viszont belpolitikai nehézségektől kell tartani, hogy '• a kormánynak amúgy is súlyos helyzetét a nyilvánosságra kerülő konkordá­tum egyes intézkedései méginkább súlyosbítanák. /Cuvantul 29-lc65, Keleti Újság 31-248/. Csehszlovákia tízéves fennállását a tegnap említett félhivatalos lapok után ma már egyes ellenzéki lapok /Adeverul 28. Curentul, Cuvantul, Dimineata 29/ is külön cikkben ünneplik^ de egyik sem vezércikkben. Vi­szont vezércikkben emlékezik meg az évfordulóról a Keleti Újság 31-248. Fölös minden vita, - úgymond, - hogy Csehszlovákia miképen kerekedett ki jóformán a semmiből, néhány lelkes hazafi homályos elképzeléséből, maga sem tudván,, hogy minő lavinává fog a hadikonjunktúra következtében földa­gadni a kidobott eszmegalacsin. Ma kétségbevonhatatlanul mint ténnyel ál­lunk szemben a tízéves Csehszlovákiával, De az is igaz, hogy ez a Cseh­szlovákia távolról sem azonos azzal a koncepcióval, amelyet 1918 októbe­rében kitervesői papírra vetettek. Még 1918 október 12 e-én ugy volt, hogy két nemzet> a cseh ás a német önrendelkezési joga a wilsoni gondola­tok mámorában érvényesülni fog* Még 1918 október 18.-án a Masaryk, Benes és Stefaaik vezetése alatt álló provizórikus kormány Washingtonban beigér­• te a lelkiismeret, a nyelv ás sajtó legszabadabb gyakorlását, a kisebb­ségi jogok minden fenntartásnélküli elismerését és egy militarista ala­pon álló hadsereg helyett a pacifizmushoz közelálló miliciát. A'tízéves jubileum megünneplésének alapját azonban nem ezek, hanem az október 28.-á képezi, mikor is a pár nappal azelőtt még hangoztatott szép jelszavak már füstbe mentek. MAGYARORSZÁG . A bankjegyhamisitási vád > melyet, miként a tegnapelőtti szemle jelentette, az Universul emelt Magyarország ellen, ugy látszik, csakugyan

Next

/
Thumbnails
Contents