Lapszemle, 1928. október

1928-10-26 [1343]

kevesebbet aa a komány ^nnek az egy étlen egy adatnak a legnagyobb megdöbbenést kell keltenie a csehszlovákiai magyar kisebbség körében, mert ez az adat csak azt bizonyltja, hogy a kormány nem a magyar is­kolaügy fejlesztését, telem ajUlfrk SlflflJaCafl&&ftüü tűzte ki oél.iáal­A komáromi Szent Benedek-rendi magyar katholikus főgymnáziom céljaira tavaly még 138„060 koronát premilinált az iskolaügyi ministerium, a jövő évre azaaban már egyetlen egy fillér sincsen erre a célra kimu­tatva a költségvetésben-, Statisztikai adatokkal bizonyltja, hogy a magyar középiskolák száma nincsen arányban sem a csehszlovák köztar­saságban élő magyar lakosság, sem pedig a középiskolákban tanuló ma~ gyar» diákok számával - Legalább s zázzal kevesebb magyar M elemi iskola van, mint amennyit a lakosság számaránya szerint megilletné a magyar­ságot 0 Ba a meglevő elemi iskoláknak 90 #*át is a hitfelekezetek,köz­ségek és egyesületek tartják fenn A meglevő 17 magyar polgári isko~ la helyett minimális számitás szerint legalább 9 4 illetné meg a ma» g yarságot Azután a felekezeti iskolák szomorú helyzetét vázolta­Foglalkozva az indexen lévő magyar könyvekkel, hangoztatja hogy összesen 73 könyvet engednek be Magyarországból: Az egyetlen Madách Imre kivételével valamennyi száműzve van a köztársaság terüle­téről Kassán elkobozták Ealassa Bálint müveit, Csokonai dalait, Gár­donyi 15gri csillagok cimü müvét és Kruay Gyula Podolini kísértetet, Mig a tótoknak Szent Adalb er t egyesülete - nagyon helyesen - szaba­don működhetik Bu dapesten és ott fiókot nyithatott, addig a budapes­ ti Saent Ist ván társulat Szlovenszkőből k i van tiltva , sőt Prohúszka püspöknek gyönyörű filozófiai müveit sem szabad Szlovenszkón terjeszt tenio A gymnáziumokban használt tankönyvek között ott van PeaektHaza és 7ilág cimü könyve, amely, azt állitja, hogy a régi magyar időkben a tót beszédet bűnnek tartották és mint hazaárulást üldöztőko A ma--

Next

/
Thumbnails
Contents