Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-04 [1342]
s ezt mo3t vitették haza. a szállítmány 6.000 kg. sulyu volt. Forgalomba nem kerülnek, hönei.= a oan*. arany tartalékját fogják növelni. Egy havai jazz-band zenékar távirati panaszszal fordult a bukaresti amerikai követséghez, mert a nagyváradi sziguranza elv itta útlevelüket. A zenekar egyik nagyváradi kávéházban játszott, de szept, 1-ére Aradra szerződőt f át. A kávés nem akarta elengedni, ezért a siguranzát vesztegette meg, mely elszedte a zenészek útlevelét. A zenekar mégis átment áradra, de detektívek utaztak utánuk, le akarták őket tartoztatni és visszavinni Nagyváradra, minthogy útlevél nélkül járnak az országba.Az aradi siguranza főnöke kijelentette, hogy törvénytelenségeket nem tür meg, a zenészeknek meg van az útlevelük, tehát jogosan tartózkodhatnak ott, és ezzel elzavarta a nagyváradi fietcktiveket. A kultuszminisztérium a B. Lapok/3/at a kővetkező nyilatkozat közlésére hatalmazta fel;"Titulescu legutóbbi római tartózkodása alatt tárgyalásokat folytatott a Vatikánnak, ezeknek során sikerült kiegyenlítenie azokat az ellentéteket, melyet a jogi személyiségről szóló pontok kerül Keletkeztek Bukarest és Hóma kőzett. A Conoordátum alá van írva és a kellő pillanatban a ratifikáció meg fog történni." A lap teljesen beavatott körökből vett értesülése szerint, törlik azokat a pontokat, amelyek a katholikus egyházi szervezeteket és iskolákat jogi személyeknek minősítették., 3zeptéübér 15-ig be kell nyújtani a külföldiek tartózkodási engedélyének meghosszabbításáért a kérvényeket.Azok'akkülföldiek, akik önálló foglalkozást űznek, személyesen adják be, az alkalmazottak nevében a vállalatok. A munkanélküliek kötelesek megjelölni, miért vesztették el munkahelyük! Azck a kül-