Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-22 [1342]

táns lelkészek hódmezővásárhelyi kongresszusán, Balthazár püspök szabadkümüfres ember - a pápát komisz módon szidalmazta és a katholi­kus oka t II.oszt. állampolgároknak minősítette. Megadták neki a vá­laszt Ernszt prelátus és Bangha páter Tapolczán -akik Balthazár el­járását lelkiismeretlen békebontásnak nevezték. Egyébként az ősszel megtaraandó Országos Katholikus naggyülésen nem kisebb ember, mint Serédl Jusztinian dr. bíboros hercegprímás fogja Balthazár támadásit visszautasítani. Az a beállítás, mintha magyar kathollkusok ffil.od osztályú hazafiak volnának, a reformáoiós Időkből származik, jsak néhány protestáns lelkész és történelem-tanár agyában van még meg ez gr a szellem, amelynek Klebaisberg Kuno • kiiltuszmlnister fog véget vet­ni. Már összeállított egy bizottságot az ország legelső történészei­ből azzal a feladattal, hogy olyan értelemben revideálják a történel­mi tankönyveket, amely igazságot szolgáltat a katholikus f3lfogásnak is, A kultuszmlnlster ezen rendelkezését nemosak katholikus, han?m politikus protestáns részről is mint a felekezeti béke intézményes biztosítására irányuló kísérletet üdvözli és biztos sikert Ígérnek neki. A Germánia /20-437/ b'dapestl K.-jelzésű tudósítása,amely a "Magyarország kormányválság" oimen jelent meg a lapban, azt jelenti, hogy a kormány rekonstruálása nem történt a kormánypárt egységének bizonyos megrázkódtatása nélkül. Utal Gömbös államtitkárra való ki­nevezésére és br. Kray és Kállay képviselők kilépésére, továbbá Kál­lay nagykanizsai kijelentésére,amely szerint Gömbös volt az, akinél szállást találtak Erzberger gyilkosai, és hogy Gömbös akkori eljárá­sa nagy nehézségeket támasztott a kormánynak, kiég az is előfordult, hogy Magyarország képviselőjének az Interparlamentáris Unió egyiK zárt konferenciáján szemrehányásokat tettek ezért, amire a magyarok J nem voltak elkészülve. Kállay e leleplezése szélas körökben feltűnést keltet. /Kérdés, hogy lesznek-e további következményei

Next

/
Thumbnails
Contents