Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-22 [1342]
kihagynia Lengy5lorsz^got és Csehszlovákiát? Még szerencse,irja P. hogy Briand lendületét megállította a rambouillet-i ministortanács, AZ egész genfi akciót meggondolatlanság jellemzi. Briandnak a Müller kancellárral folytatott első beszélgetése még a Thoiry-i kombinációkból indult ki, szem elől tévesztvén, hogy azok már tárgytalanná váltak a francia frank talpraállása folytán. Briand sehogy sem tudta megérteni, hogy az 1924. londoni megállapodások revíziója a francia követelések megnyirbálását jelenti. De a tárgyalások - mert hiába tagadják, hogy Ilyenek nem voltak - legfurcsább ötlete Pert. "szerint mégis csak az a "megállapító és egyeztető bizottságnak nevezett csodabogár.amely Briand és Breitscheid közös találmánya. Szerencsére, irja P.a németeknek nem tetszik ez a terv.,mert inkább kötelességeket róna reájuk, minthogy jogokat adna nakik. Ezért is ragaszkodnak ahhoz, hogy ez az intézmény - ha ugyan megvalósul - 1935-oen,a köt élező kiürités évében, megszűnjön. A német taktika ebben az esetben tehát a francia ügynek kedvez. Mindez, irja Pert.eléggé rávilágít a francia ügyvivő különös eljárására, és remélhetőleg arra fogja indítani a párisi kormányt, hogy szigorúbban ellenőrizze a későbbi tárgyalások menetét. Mert bizonyos, hogy az egés: machináció arra irányul, hogy a francia csapatokat komoly kompenzáció nélkül mozdítsák ki a Rajna vidékről. Briand ugyan még nem kötötte le magát a koblenc-1 zóna kiürítése mellett, de nyilvánvaló, hogy a német deiegáoió erre nézve spontán gesztusra számit Franciaország részéről. Nagyon különösnek tartja Per.azt is,hogy a tárgyalások folyamán nem esett szó a Saár-vldékről holott a rajnai kiürítésnél ennek nagy fontossága van. A megszállás értejét csinál a Jaár-ból Franciaország számára. A kiürítéssel ez az §rték érett gyümölcsként, ingyen fog a berlini hálóba esni.' Pert. /égül kiemeli, hogy a népszövetség 9. ülésszakát nemcsak a rajnai ák, hogy a megszállás biztonsági szempontból már nem számit, és