Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-21 [1342]
Belpolitika* AB október 7 6 ~óre tervezett Heimwehr-felvonulás 03 az ugyanekkorra kilátásba helyezett szociáldemokrata ellontüntetés ügyében az órriokeltek között tárgyaláíj indult meg, melyek, iaint a 19 0-i lapok jelentik azon az uton vannak, hog} valószínűleg sikerül iáinkon komorabb összetűzésnek ele jót venni. A Pre3se /19 esti lapjában vezetőhelyen foglalkozik ezzel a kérdéssel ós hangsúlyozza, hogy feltétlenül kell valami kivezetőutat találni, mert az október 7 e-é~ re tervezett demonstráció nem lehet egyik vagy másik pórt vagy csoport ügye, hanem olyan eseménynek készül, mely az egész lakosságot érzékenysen érinti, A lakosságnak követelnie kell, hogy a gazdasági konszolidációt egyik oldalról sem zavarják meg és ne komprommitálják azokat az eredményeket, amelyeket fáradtságos munkával eddig elértek,, /* lap remélni kívánja, hogy ezt a szempontot mindkét részről figyelembe veszik és különösen elvárja, hogy a szociáldemokraták belátják, hogy ők voltak azok, akik a szellemet felidőzték, amelytől most szabadulni nem birnak és az ő öncélú szocialista militarizmusulc az oka annak, hogy vele szemben kénytelenek voltak ellenmilitarizmust létositeni.Az osztrák gazdasági politikáról terjedelmes cikket közöl vezetőhelyen a Reichspöst /2Ü/, amelyben alapos birálat tárgy ávú teszi a szociáldemokrata várapolitikai következményeit, Külföld. Az 'íj Zeppelin próbarepüléoéről liasábos jelentéseket közölnek a £0>-Í lapok* L szovjet igyekszik külföldi tőkét Oroszországba csalo>* gatni. Ilyen óira alatt közli a Reichspöst /20/ azt a moszkvai keltezésű jelentést, amely szerint a szovjet népbiztosát messzeterjedő koncessziós politikával szarja .biztosítani külföldi tőkések ós