Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-20 [1342]
A Hoimatwehr alakulatok paran.c8n.oka dr 0 Stelőle mint a iy e-i lapok regisztrálják reflektált a szociáldemokrata dr c Bauer legutóbbi beszédére, melyben az a lakbértörvónnyel foglalkozott c Steidle dr„ kijelenti, hogy a Heimwehr sohasem foglalkozott a lakbértörvónny el, mert véleménye szerint ezt a problémát tisztán gazdasági szempontokból kiindulva kell megoldani. Ha tehát még mindig azt hangoztatják, hogy a Heimwehr ki akarta kapcsolni a lakóvód elmet, ugy mindez csak azért történik, hogy a lakókat a Heimwehr ellen hecceljék* Ami pedig az október 7 s-őre tervezett wiener-neustadti Heimwehr felvonulást illeti, megnyugtathatja az aggódókat, hogy sem gazdaságilag illetve ellátásilag, sem közlekedésileg zavarok nem fognak belőle támadni, Az Arbeiter Zeitung /19/ vezetőhely en között terjedelmes cikkében Steidle^ nyilatkozatával polemizál és azt a kérdést veti fel, hogy az október 7„-i Heimwehr összpontositásr.al ós felvonulással járó költségeket kik és miből fogják fedeznie A Stunde /20/ vezércikkében intelemmel fordul ugy a jobb r mint a baloldali demonstrálni készülőkhöz, hogy ostobaságokat no kövessenek el és egymást túlkapásokra ne hecceljék,, Az osztrák béke ugyani3 véleménye saerint nagyon hasonlít ahhoz a bizonyos bolognai Üvegecskéhez, amely rögtön ezer darabra pattan szét, ha legcsekélyebb karcolás is éri* ügylátszik a fenyegető veszedelem érzete inditja arra az irányadó köröket, hogy egymással kontaktust keressenek,, A p.ártvezórek üljenek össze minden szégyenérzet nélkül és oldják meg a kérdést a lehető leg~ jobban Q A Brigitten-aui keresztényszocialista választási konité legutóbbi összejövetelén dr c Mataja képviselő behatóan bírálat tárgyává tette a szociáldemokrata Bauer dr a legutóbbi beszédét„ í.legj egy ezni kívánta egyebek között, hogy ezen a szociáldemokrata pártgyülásen sokat beszéltek a választásokról is c ^hhez rövid megjegyzése van: a német