Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-03 [1342]

gatók iránt, mutatja retrcvics újvidéki tanfelügyelő nyilatko- 1 zata a Délb- 2-ben, hogy a beiratkozásnál a szülök kiv«'r?sága dák mérvadó, az elemi iskolák igazgatói semmiesetre sem jártathat kl a rendeletet, ha tehát a beiratkozásnál olyan eset fordul elő, ami ellentétben áll a minister rendeletével, a szülők nyomban panasszal fordulhatnak hozzá, A D. V. 31. pedig felni ­vassal fordul a német szülőkhöz, hogy az eddigi tapasztalatok alapján félős, hogy az igazgatok megint visszaéléseket követ­hetnek el, tehát ne egyenként menjenek a szülők beÍratásra,ha^ egy nem az , osztályba járó gyermekek szülei testületileg vonul­janak fel,hogy igy együttesen jobban ellenállhassanak a rábe­széléseknek és súlyosabban lő iái .essenek fel, A D.V. l. a nagybücskeroki német szülőket hívja fel,nogy vegyék ki a magyar tagozatban tanuló leányukat és írassék a németbe, mert annak létszáma ugy megcsökken, hogy különben * íiémejL a 3-ik/osztályt be kell csukni, A Bácsmegyei Napló, mely pedig 36 lap terjedelemben je­lent meg, még csak véletlenül sem emlékezik meg erről az ége­tő kisebbségi problémáról.

Next

/
Thumbnails
Contents