Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-03 [1342]
szülők- Lost tehát a tisztviselők és nyugdíjasok: magyar gyermekei -is felvehetők a magyar osztályokba. - á Délb, 2 az újvidéki állapotokról számol be Az elemi iskolák megkapták a névvegyelemzést eltiltó rendeletet, agyszintén a középiskolák is, a polgári iskolák azonban nem- Közvetlenül azért nem kapták meg, mert nem kimondottan középiskolák, hanem osak az elemi iskolák folytatólagos tanintézetei. Közvetve pedig azért nem, mert a tanfelügyelősegekhez érkezett rendelet csak elemi iskolákat emlit, polgári iskolákról nem intézkedik így ott megmaradt a régi állapot, A polgári iskola igazgatója kijelentette a lap tudósítójának, hogy 28-a óta folynak a beiratkozások, tehát most már hiába érkeznék meg a rendelet, mert az idénre elkésett, összesen 21 növendék jelentkezett^ a fiúiskolában a magyar tagozatokra s minthogy a törvényes létszám 30, valószínűleg meg sem nyitják a magyar osztályokat, hanem át teszik a növedékeket mind a szerbbe,A polgári leányiskolában sem vesznek fel szláv nevü gyermeket a magyar tagozatra. A zárdai elemi iskolában az igazgatónő egyáltalában nem respektálja a szülő kívánságait, és a magyar gyermekeket is a szláv osztályba kényszeríti . A lap felhívja a szülőket, hogy Írásbeli elismervényt követeljenek az igazgatónőtől, hogy nem vette fel gyermeküket a magyar osztályba és ezzel az öllsmervénnyel menjenek a magyar párthoz. Pozovloki Drága a leánygymnázium igazgatónője annyira nem törődik a ministeri rendelettel, hogy egy Ladeoky ík dám nevü temerini magyar ember leányát a szerb tagozatra kényszeritette, az ezért interveniáló újságírónak kijelentette, hogy az o nemz* ti érzülete nem engedi, hogy egy szemmel láthatólag tót család gyermeke magyar iskolába járjon. Jellemző különben, miiyen bizalommá] vannak szülők é, felett s hatóságok a '-sz^rb iskoleigaz-