Lapszemle, 1928. szeptember
1928-09-18 [1342]
Bel politika. A Belpolitikai válság ké-dóse állandóan caak vajúdik. Semmilyen irányban még nincsen tisztázva a helyzet. Mindinkább nyilvánvalóvá leaa %aonban, hogy valamilyen fo-roában wégia caak lót-ejön majd a megegyezés. 4 belg-ádi demok-aták vezére, Davidovica, a Bácsioegyei Napló ,18/ sze-int «á- e-őaen sü-geti is a megegyezős-o i-ányuló belg-ádi keademényezé3t,ellenTsen Zágrábban a pa-aszt-detaokrata koalíció még tartja a ha-agot egyelőbe s a rnaga végleges p-og-amiajét nem hajlandó a belg-ádi ko-mánykö-öklffil közölnihanem egyedül C3ak maival a ki-állyal. Maga Sándo- ki-ály pediglen ugyancsak a Bácsmegyei Napló A 8 / sze-int szintén má- e-ősea kivánja a válság megoldását. Toldásból hazaté-vén Belg-ádba, az eati ó-ákban sorra audiencián fogadta a kormány egyes tagjait, ami ko-raánykö-8kben nagyfokú idegességet keltett-, Hi-e jár ugyanis, hogy meg kell történnie a Korosé c-kortiány lemondásának óa egy semleges ko-cíány kinevezésének, amely tisztára választási jellegű lenne 0 Mlndeneset-e foltünőj hogy az eddig annyira hangoztatott "amputúciónak* imraá- nyoma ainoa a sajtóban<> A különböző politikai nyilatkozatok sem ó-intik már ezt a kény? a ké-dőst,ellenben erősen lovagolnak uio.it azon, amit a szemle má- jelzett, hogy a pa-asztdamokrata koalíció azociális bojkottot hatá-ozott el mindazok ellen, akik nem hl vei.a horvátok vezére, Mac3ek, kijelentette a Hi-lap /1Q/ szerint, hogy e—e az ilyen bojkottra raá- volt példa Horváto-szág tö-ténetében, ieég pedig 1903-ban a magya- uralom alatt.A szlovének vezó-e a naga nyilatkozatában még ennél is tovább ment egy lépéssel, kijelentvén, hogy a horvát és szlovén nép egyáltalán adót aem fog fizetni.Bolg-ádi kö-ökben mindeneset-e nówi -iadalmat okozott a pa-aszt-demok-atáknak ez a te-vbe vett bojkottja* Jíavidovics kijelentette, hogy ha a szociális bojkottot valóban proklamálják, ugy ez példátlan eset lesa. 6 a maga -óazé-ől e-őszakos eszköznek tartja aa ogósaet, amely aligha fog e-edmény-e veaetni.