Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-03 [1342]

Írása nem változtatna semmit a helyzeten. A Helyzetet csak az a lkot Hiányozó nemzetgyűlés összehívása tudja szanálni, ha meg­változtatja az alkotmány összes rendelkezéseit, az 5-ik fejeze­ten kívül mely a Karaosorgyevios dinasztiáról szól.* Prihiese­vics is nyilatkozott: a mai kormánnyal sem ü sem pártja nem hajlandó sem társadalmi sem politikai érintkezést fentártani. Az alkotmány alapos revízióját követeli,»de követeléseik nyil­vánosságra hozatalát nem látják még szükségesnek. Ha a mostani koalició vezeti a választásokat, nem ismerik el az uj parlamen­tet sem, "bár a választási küzfelemben részt vesznek. / B.N. 2./ Romániai lapokhói jelentette már a szemle, hogy a Geps a szero demokrata klub tervezeteként milyen uj közigazgatási be­osztást jelentett. Most a hírlap 2. vezetőhelyen jelenti tel­jes meghízható és beavatott helyről, hogy Koroseo minist ^elnök­nek van egy tervezete, mely az országot.hat tartományra osztja a mostani 33 nagymegye helyett és a kormány sulyosaöh tagjai már magukévá tették ezt a programmot, Decemberben vagy január­ban megejtik az alkotmányczó nemzetgyűlési választásokat és a nemzetgyűlés Koroseo tervezetét elfogadván, az alkotmány lénye­gének érintése nélkül megszüntetné a mai nagy centralizálást, A tervezet szerint a központi kormány csak a hadügyet,külügy't és vasutügyot, s részben a pénzügyeket intézné. Az első három­ba.a tartományoknak semmi beleszólásul: nem lenne. .Pénzügyi téren

Next

/
Thumbnails
Contents