Lapszemle, 1928. szeptember

1928-09-10 [1342]

Igazságának lángl-.-lkü és fáradhatatlan harcosa, hanem abban is, hogy a magyar raj cselekvőképességének kitartásának legnagyobb erőforrása, milyen csodálatos nagyarányú eredmény lenne,úgymond,iia a Lora e köré tömörülne, az egész világ magyarsága ás az-általa kibontott zászló alatt megteremtődne a magyar egyesség. ,Ha béi kötne a magyar a magyarral, csonka Magyarországon ugyariul'y mint Amerikában és lia Lord H. magyarszer ci tét követné a magyar is. A Lddapesm Szent-István Ünnepségeket az Am.ííépszavá 81. pár soros keretes öikkbon intézi el, szemmel láthatólag Kerülni akarván, nogy a zarándokok prominens ~z repéről is meg L II,; e emlékazniSi Ugyanilyen rövid száraz hirbén /22>, ss áaoi be érrel hogy a kormányzó kihallgatáson i'ogadta az ^.hagyarckat, és be­széedet intézete hozzájuk, amelyben kijelentette, hogy 6 sókét akar, de előbb egyeznie kell az igazságnak. Mellesleg meg eliti azt is, hogy a társasutazás résztvevőicmagyarországi útjukban szívélyesen fogadták. Szent-István ünnepi cikkében Drozcly /Írás 19./ azt fej­tegeti, hogy 900 esztendő után, mikor az államalkotó Jobbot a nemzet legszentebb ereklyéjét körülhordozzák a budai /árban jó volna ha az ideiglenes államfő és mindazok a klikk-aut0-kratdk, akik telekkönyvi tulajdonuknak tekintik ezt az országot, vissza­gondolnának Szent-Istvánra, átért csak ez e mődszerév 1 lehetne x..agyarországot ujabb ezredévre erőssé tenni, Nekik is Nyugat felé kell nézniük. Le kellene másclJiiok s nyugati demokráci e vele ­melyikét, ahelyett bitorolják a földet és jogot-az országmentést meg aotliermarorre bizzák. Ugyané lapnak egy másik /Izsák Ignác alá le •su/ cikkben mementoképanámutat arra, hogy az utódállamokban felmerülő kisebb­sági megmozdulásokat sohasem kisérték rdÁl'g a Lagyarorsz : ö ncz való visszavágyódás jelei. Gsönkamafiyarország vezetőinek t .1 t

Next

/
Thumbnails
Contents