Lapszemle, 1928. augusztus

1928-08-25 [1341]

Jj^_S i: u i p o i i t i k A Tompa /22/ vezércikke, szeiaben azokkal a sajtóhírekkel, melyek szerint Amerika a maga tengeri pozícióját látnaveszélyeztetve az angol-francia tengeri egyezmény által, kijelenti, hogy ezek a hirek & legnagyobb tartózkodással fogad an^ók,, HamutMt, hogy az egyezmény moda litásai még nem is kerültek nyilvánosságra* A híreket tehát egy szisz­tematikus külföldi kampány terjeszti, hogy megtévessze a közvéleményt az egyezmény valódi céljairól, T?gy londoni félhivatalos kommüniké egyébként megcáfolta ezeket a híreket, végetyetvón ezzel, az egyezmény­nyel kapcsolatos tendenciózus kombinációknak, A német sajtónak azt az igyekezetét, hogy az egyezményt mint egyrészt az Ugy* Ali másrészt Olaszország ellen irányulónak tüntesse fel, a Temps ama taktikai menő-, verek közé sorolja, amelyekkel Franciaországnak ás Angliának a bé ke érdekében való 3zoros kooperációját ugy akarja feltüntetni, -ónt Euró­pának a hábpru előtti deffenziv és offenzív csoportokra való tagozó­dását . Abszurdumnak mondja a Temps azt az inozinuációt is, mintha Ang­lia egy Amerikával való konfliktus eshetőségének szemelőtt tartásával akarná tengeri pozícióját biztosítani, Pe végkép őrült az a feltevés, hogy Franciaország - bármilyen kipróbált barátság füzz|b ts Angliához­- kapható volna egy Aaerika ellen irányuló politikára. Amikor az egyezmény' feltételei nyilvánosságra fognak, kerülni ~ Írja a T, - min­denki meg fog győződhetni, hogy az a béke eszköze, Ugyanaz a szellem inspirálta, mint a Kollog paktumot, és meglehet, hogy döntő lépést fog jelenteni, a leszerelés gyakorlati megoldásábar Az egyezménynek a népszövetség tevékenységére várható kiha­tását mérlegeli a J v Pe Genove-ben /22/ W, Ifertin~nak egy cikke is s Aa amerikai idegességet arra vezeti vissza,hogy az egyezmény nagy szere . . , , , nj ágyukkal felszerelt pet juttat a kiskaliterCf/církálóknak, holott a mult évi három hatalmi

Next

/
Thumbnails
Contents