Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-25 [1341]
pés az egész hosszú tárgyalások alatt, csakhogy hitelezőéitől azt kívánja hogy a saját követelését maga fizesse, meg de neki az adósnak irja javára Talán precedens akar lenni ez a régen keresett ^ eddig még meg nem talált a román stabilizálási kölcsön számára,- mondja Szterényi. A Pes ter Lloyd esti lapja rámutat hogy Románia válasza tehát kizárja a békés tárgyalásokat és most a Népszövetségi Tanács • bár nem szivesen - alaposan és behatóan kell., hogy foglalkozzék az ügygyei. Magyarország loyalisan vette fel a tárgyalás fonalát, de a jóakarat hajótörést szenvedett és most már gondoskodni kell, ho^y^az optáns kérdés nemcsak a Népszövetségi Tanács előtt, de a biróság is uefinitiv mődon megoldható legyen. Rámutat a LLyod arra, is, hogy az interparlamentáris kongreszuson Berzeviczy az optáns pert is szóvá tett, és fejtegetése - a román delagáltakat kivéve - nagy tetszést aratott, mert nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a probléma a Döntőbíróság kérdésedmely tul Magyarországon és a materiális érdekeken az egész világ jogrendjét érinti. Így tehát mondja a Ilyod már Berlinben előkészület törtónt a genfi tárgyalásokra, amelyben persze Apponyi Albert grófnak lesz súlyos szava, aki már kijelentette, hogy á legnagyobb energiával kell fellépnie, hogy a Döntőbiróság eszméje mely Genf eddigi dilatorikus eljárásával kompromi tál tnak látszik, diadalra juss on, A Pester Hyod reggeli lapja vezércikkében arra is rámutat, hogy ha az optáns pörben az arra hivatottak Genfben tíománia panamáit és közállapotait is figyelembe veszik, érthetőnek találják majd a békés megyezezésre tett magyar ajánlatra adott román választ és hangsúlyozza a llyod, hogy a z európai erkölcsi fogalmak követelik, hogy a Népszövetségi Tanács teljesítse kö telességét és egy jogi kérdést ne engedjen balkanizálni. A 8 órai U i 3 á g vezércikkében rámutat, hogy Románia megmaradt a maga rideg és merev álláspontján, sőt egy merész fordulattal összekapcsolta az op-