Lapszemle, 1928. augusztus

1928-08-23 [1341]

külügyminister ezzel a kijelentéssel inkább csak a saját vádja" nak> mint a tényeknek adott kifejezést , hisz magyar részről a revizió* mozgalma voltaképen még csak indulni készül. Bothermere lord munkija nem volt mis, mint a külföld érdeklődésének a fel« keltése- Hogy ez milyen sikerrel járt, elég rámutatni,hogy ma már az egész világ közvéleményét foglalkoztatja és a magyar prob­léma eljutott odáig, hogy Mussolini az olasz szenátusban mondta ki,hogy a békeokmányok sem az örökkévalóságnak készülnek* Ma$é rámutat Hákosi annak jelentőségére,hogy az am szenátus külügyi bizottsága éppen most kérte hivatalosan Kothermere lordtól a Daily Mailnek a magyar kérdésre vonatkozó valamennyi cikkét 9 De ez még csak mind a külföld közvéleményének felvilágosításáé A magyar nemzet megmozdulásának éppen csak a kezdetén vagyunk. A reviziós mozgalom bukásiról pedig csak akkor lehetne beszélni, ha maga Magyarország nem akarná megcsinálni. Ez pedig , azt hisszük, Benes ur sem hiszi komolyan ós inkább magát biztatja azzal,amit mondott Benes ezzel a kijelentéssel Parisba in­dult, ahol a békeszerződések szerzői, azt hiszik, hogy egy uj paktum aláirásával a háború legyőzésének problémáját megoldhat-­ják holott ezt a prblémat csak igazsággal , becsülettel és jóiansággal oldhatja meg a világ diplomáciája. Európa diploma­tái a pírisi békékben a háborúnak annyi magvát, annyi okát, annyi lehetőségét halmozták föl ..hogy azt egy haboru ellen hozott meg­egyezéses okmánnyal a világból egyszerre kitudni nem lehet,, Miit­háború elleni védelmet esak ezeknek a békéknek, de elsősorban a trianoninak becsületes revíziójával lehet teremteni. Rothermere lord munkájának éppen az az egyetemes jelentősége,hogy Európa

Next

/
Thumbnails
Contents