Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-22 [1341]
A turócszentmártoni nemzeti ünnepségek augusztus 19 e-én és folytak le T A tót múzeumi társasági a Szlovenszká Matioa tót irodalmi ás tudományos társaság, valamint a tót művészek egyesülete közgyűlésüket tartották.- A Matica előcsarnokában Mojzesz néhai besztercebányai püspöknek és Kuzmány néhai dunáninneni ev, püspöknek a Matica alapitóinak emléktábláját leplezték le* A Matica díszközgyűlésén megjelent Probny országos elnök is és a tót közélet számos képviselője volt jelen^ "Dula Máté } néhai tót nemzeti tanács elnökének emléktáblája leleplezésénél a tót néppárti Szlovák /21~187/ kino s inciden sről s zámol be c Dr c Jánoska György ev.püspök ugyanis leleplező beszédében nyomatékosan hangoztatta t hogy a rózsahegyi tótok ismert csernovai peré ben három evangélikus, három román, tehát pravoszláv ós két zsidó ügvvéd vállalta a védelmet, tehát egy katholikus ügyvéd se.-. A jelenvolt katholikus papok Jantausoh nagyszombati püspökkel és Okánik kanonokkal az élén még szombat este elutaztak Turóczszentmártonból, nem várivá be a vasárnapi ünnepségeket. A Matioa elnökségének küldött táviratokban tiltakoztak a sértés e llen, amely miatt nem vehetnek részt a tót múzeum alapkő letételi ünnepségeken* A tót múzeum alapkő letételénél ünnepi beszédében Hodzsa Milán iskolaügyi minister a csehek és tótok kulturális és politikai kölcsönösségről beszél s többek között Szlovenszkóról a következőket mondta? Tudjuk, hogy Salovenszkót két oldalról fenyegeti veszély„ elsősorban azok részéről, akik csak most lépnek át a tót nemzeti élet küszöbén. Tárt karokkal fogadjuk és üdvözöljük őket-. Azonban veszedelmet jelentenek Szlovenszkóra, ha ezek az újoncok tapasztalatlanságukkal és nemzeti, ideológiai meg érzelmi tradíciók hiányos birásával primhegedüt akarnának játszani a tót közvéleményben, Másik oldalon veszedelmet jelentenek Szlovenszkóra nézve azok, akik bár jóindulattal