Lapszemle, 1928. augusztus
1928-08-17 [1341]
A sajtó érdeklődéséi szinte kizárólag a vilnai ünnepségek kötik le. A nevezett városban ugyanis vasárnap, augusztus 12. -én a volt legionáriusok szövetsége közgyűlést tartott s a lapok részletesen leírják az ünnepély lefolyását, közlik Pilsudskinak ott elmondott beszédét, a 14.-iki számokban pedig a beszéd kellemes csalódást okozott A gyűlést megelőzően arról szállongtak hirek, hogy a gyűlésen a marsall fontos politikai kijelentéseket fog tenni , talán as állas jövő berendezésére nézve is elmondja terveit, esetleg kihirdeti és életbelépteti elhatározásait, vagyis az oktrojt Mindebből semmi sem valósult meg Pilsudski hosszú, másfél órás beszédében személyes emlékeit mondta el Vilnáról , lirni kedves megnyilatkozás volt a beszéd ügyetlen politikainak vehető nyilatkozat az volt a beszédben, hogy Vilna mindig lengyel volt , az ma is és lengyel ma" ( rad mindörökkét ~ A másik politikai raomeitumnak vehető Ryd»*Smigiy tábornok üdvözlő beszéde és az azt követő ovációk, melyek igazolják, hogy Pilsudski a légionáriusokban és a hadseregben olyan támaszt "bir,, amelynek segítségével bármikor megvalósít h^ja minden tervétKÜLPOLI T IKA Hadi cs István halála váltott ki némi érdeklődést, Az Epoka /14-224/ ebből az alkalomból hosszú cikkben is-erteti a horvát - szerb ellentétet , de az a reménye hogy Rádi cs airdombia intó j el lesz az állon érdekében végzendő közcs munkára A C2«*a / 1&* j 86 / az e tárgyban irt ugyancsak terj eaelmés cikkébea ellenkező véleményen van, a helyzetet kiélezettebbnek látja, afttlyből i««»