Lapszemle, 1928. augusztus

1928-08-17 [1341]

tilag megcáfolta a bécsi lapnál, a zágrábi sajtónak pedig kijelentette hogy Macsek véleményét nem osztja a paraszt demokrata koalíció, az\ csak Macsek egyéni véleménye, Ea a kijelentés nagy örömet keltett Belg rádban, ahol biztosra veszik, hogy Pribicsevlcs nem tud sokáig együtt­maradni a horvátokkal s az ő kiagratása a koalícióból már fél győzel­met jelent Belgrádnak s A Politika /lö/-ben egy demokrata politikus kijelenti, hogy a Macsek által felvetett personál unió megvalósításá­hoz Szerbia soha hozzá nem járul ós minden olyan kisőrlet, mely erre irányul, a törvény teljes szigorával fog találkoznia Az alkotmány raeg» változtatásáról sem lehet szó, mert az ehhez szükséges többséget a szerbekkel szemben soha össze nem hozzák," A kormány egyik tagja ki • «l"t jelentette; • Most lezár/ a békülékenység és az engedékenység ideje" Egy radikális képviselő a maga pártja nevében jelentette ki, hogy soha hozzá nem járulnak, hogy egyetlen szerbet is elveszítsenek,mint­hogy Horvátországban sok szerb is lakik, föderalizmusról sző sem lehet A zágrábi lapok közül a Kovoszti /lö/ lép fel a perszonál unió ellen, A magyar bejövetelétől tart, ezek segítség fejében elszakítanák a Muraközt és blztositaná&ak maguknak utat J?iuméhea. s Akik tehát a horvá­tok közül az elszakadást ajánlják, hazaáruló, de ugyancsak hazaárulók azok a szerbek is, akik állami szempontból ajánlják az # amputációt*. Ha Hádics megelégedett volna a horvát front létesítésével, a belgrádi merényletre sohasem került volna a sor 0 Hem a horvátok harca folyik a szerbek ellen, hanem az uj területi szerbek és a haladott szellemi szlovének küzdelme a szerbiaiak egy kasztjának hegemonista törekvéseí­vel szemben 3 /Hirlap lö,/ Pribic3evics nyilatkozatát teljes szövegben a lieue uhreie Presséből a belgrádi Politika /14/ hozza már a cáfolattal együtt Ugyanez lekőzli Macsek egész nyilatkozatát is a bécsi lapból• ??gyikh«'. sem füz ebben a számban móg semmiféle megjegyzést-, A paraszt demokrata koalíció vezetősége augusztus 23 9 «án

Next

/
Thumbnails
Contents