Lapszemle, 1928. augusztus

1928-08-09 [1341]

A pozsonyi Híradó ügye rői a pozsonyi kormánypárti A Béggel /8/ nem leplezett bosszúsággal közöl terjedelmes cikket, amely szerint a keresztényszocialista párt megvette a lapot, vala­mint a Presburger Zeitung nyomdáját, ahol a lapot ezután délutáni lapként megjelentetni kívánja, A Béggel támadja a nyomda eddigi vezetőségét, hogy potom pénzen a keresztényszocialista párt kezére játszották a nyom*át s Mérgében a lap félre nem érthető célzásokat tesz arra, mintha a keresztény szocialista párt a Híradó szanálását budapesti pénzen vitte volna keresztül,, A Prágai Magyar Hirlap /8/ cáfolja a cikket, A Híradót egyáltalán nem adták el a keresztény­szocialista pártnak* A pozsonyi A Nap /&/ megjegyzi, hogy ezzel a keresztényszocialista párt egy erős orgánumhoz jutott, mig a nemzeti párt ma már pártorgánum nélkül áll a Felvidéken, Reméli, hogy ez a körülmény növelni fogja a független lapok jeleutóaógát c Magy arors záge Gömbös állítólagos államtitkáraágával kapcsolatosan a pozsonyi A Nap /?/ azt a rosszindulatú budapesti hirt közli, hogy Apponyi bejelentette volna a ministerelnöknek, hogyha Gömbös állam­titkár lesz, ő nem lesz többé abban a helyzetben, hogy a magyar kormányt külföldi konferenciákon képviselje, Baboa Pál pozsonyi vizsgálóbírót magyar Komáromnál a ma­gyar határrendőrség! közegek letartóztatták} mert szórakozottság­bői útlevél nélkül átkísérte a magyar állomásig Magyarországra utazó feleségét e /A Nap 5,/

Next

/
Thumbnails
Contents