Lapszemle, 1928. július
1928-07-26 [1340]
Az aradi katolikus gimnázium nyilvánossági .jogának visszaadását Anghelescu közoktatásügyi minister igen súlyos feltételektől tette függővé az erdélyi Hirlap 25»3025 szerint,többek között néhány román tanár alkalmazásától,az eddigi tanári kar egyes tagjainak kicserélésétol, sőt minden ok és indok nélkül az intézet eddigi igazgatójának, Fischer Aladárnak a menesztésétől. Az iskolát fenntartó rom.kat. egyházközság a tanári karral együtt értekezletet tartott az ügyben,mikor is Fischer igazgató közölte,hogy az intézet érdekében okként félreáll és lemond tisztségéről.,úgyhogy az értekezlet végeredményben, csak hogy megmentse est a magyar iskolát,elhatározta,Anghelescu összes feltételeinek elfogadását. Az Arad városi tanácsi választások idejére teljes egyetértés jött létre a magyarok körében,amennyiben a magyar part és a Krenner-féle úgynevezett reformista disszidensek kibékültek s a jelölt-listán Barabás bála együtt szerepel Krenner Miklóssal. A k isebbségi bankkoncentrációról ugy a magyar, mint a sváb illetve szász pénzintézetek fúziójáról, illetve együttműködéséről, amiről a szemle már több izben hirt adott,ma hosszú cikkben számol be a Cuvantul 24.1188.