Lapszemle, 1928. június

1928-06-27 [1339]

régi programmjának felelvenitése. Az elszászi autonómista mozgalommal szemben is tulmerev Poincaré. Most még megpróbál programmot adni és pártot találni arra. Ha ez nem sikerül, bizonyára lemond. A D.Chron.25 is kiemeli, hogy Poir caré befejezte feladatát. Nagy csapás ez a francia beruházókra, akik be fog­ják látni ezentúl, hogy a legjobb beruházás aranyakat gyűjteni a harisnyába. Kellogg legújabb magyarázatát békejavaslatához az összes lapok közlik és ebben a formában általában teljes elismeréssel fogadj áko A Morning Post 25 persze igy sem szűnik meg gúnyolódni és rámutat arra, hogy a szövetségesek támogatása megengedett, feltéve, hogy azok Amerikának is szövetségesei, azaz elfogadták a paktumot, Szerinte a népszövetségi paktum úgysem ér semmit, amit a lap Cecil figyelmébe ajánl, aki amerikát is a népszövetséget is annyira sze­reti. A D.Tel.25 szerint most már semmi nehézség sincs a paktum megkötésének útjában és Kellogg az utolsó kételyt is eloszlatta. Uj bevezető formulája a franééa ellenvetéseket is megdönti. Igen helyes, hogy semmit sem szól Cham­berlain rezerváoióira .inglia egyes érdekeit illetőleg, hisz arra senki fele­letet nem várto A Manchester Guardian £5 nagy lelkesedéssel irja, hogy most már semmi nem állja útját a paktum megkötésének, hisz a locurnoi kötelezett­ségek és a népszö/etségiek mind megmaradnak az uj paktum mellett. Ugyanígy ki emeli a D.Chron.25 is, hogy nincs ellentét a paktum és a népszövetségi pkmány illetve Locarno közt és igy érdemes nagy örömmel fogadni az uj paktumot. U­gyancsak megfontolásra érdemesnek találja az uj ajánlatokat a D.Herald 25 is, tekintve, hogy a nagy adóterheket a mai fegyverkezés mellett nem lehet továbt bírni. Al Snith lesz a demokraták valószínű jelöltje a houstoni primary után,, irja a Manchester Guardian 25 P aki a sajtó és a nép kedvence, noha a száraza] a kemény protestánsok és New York ellenségei erősen fogjak ellenezni. Magyarország. Utódállamok. Bethlen gróf felsőházi kijelentéseit a genfi gyűlésről a Times 25 ismer­teti részletesen, kiemelve végén, hogy szükség esetén megkérdezik érvényes-e

Next

/
Thumbnails
Contents