Lapszemle, 1928. június

1928-06-27 [1339]

Garvin az Observer 24-ben a jelen belpolitikai helyzetet fejtegetve^ ugy látja, hogy a közel jövőben meglepő helyzet állhat elő és Lloyd George fogja igen könnyen a helyzet kulcsát kezében tartani a jövő parlamentben. A Maxton­Cook-féle kiáltvány igen könnyen a munkáspárt megoszlását vonhatja maga után s ami a pártot erősen gyengíteni fogja, A másik tényező;, hogy a konzervatívek tulsogsan elbizakodottak és semmi veszedelemtől nem tartanak. Pedig nem bi­zonyos, hogy a küzdelem oly könnyű lesz a kormánynak. Elfelejtik Rothermeret; pedig a sajtóban és a pártkörökben számolnak azzal a lehetőséggel, hogy Ro­thermere a következő választáson kibuktatja Baldwint és Lloyd Georgeot támo­gatja, mint ahogy kibuktatta a fialdwin-kormányt az utolsóelőtti választáson, A komoly munkáspárti szakadás és a Daily Mail által demoralizált konzervatív áíasztők szavazata vagy tartózkodása folytán lloyd George igen könnyen nyer­het vagy nyolcvan kerületet és igy a munkáspárt se^ a konzervatívak se alkot­hatnak kormányt az ő támogatása nélkül. Tehát, ha a munkáspárti szakadás be­áll és Rothermere lapjainak mind inkább erősödő hálózatával olvasóit vissza­tartja a szavazástól, Lloyd George veszedelmes hatalomra tehet szert és erő­sebb lenne a mint valaha volt., Sz oly bomlasztó hatással lenne a parlamenti é« létre, hogy nem lehet szemet hunyni előtte. A konzervatív párt szervezőket már hónapokkal előbb figyelmeztették, hogy Rothermere támadására számítaniuk keli* okiunk szervezetét nem politikai eszközökkel építette föl s és nem függ a pártoktól, Vele szemben csak a sajtót lehet megmozdítania A munkáspárt fe­lé is Lloyd George orbitráló szerepet vihet, ha megoszlanak. Vaja. a kérdésnek európai oldala is a női szavazaton kívül, melynek Rothermere ellensége volt* mig a liberálisok támogatói, Rothermere szerint ugyanis a békereviziónak Ma­gyarországban kell kezdődnie, mig lloyd George 5 aki akarata ellenére szerző­je a szerződéséknek; tudja, hogy ha a revizió erkölcsileg szükséges is* ne­héz és veszélyes kérdés* tudja, hogy a német revíziónak kell elsőnek lennie és hogy minden más sorrend nagy felfordulást okozna Európában, Ez volna a legnagyobb csapás a világra. Rothermer^^d^^u^unkkal nem akar sem német, /^( ******

Next

/
Thumbnails
Contents