Lapszemle, 1928. június

1928-06-20 [1339]

is,hogy a mostani júniusi genfi hafcrozat kétséges jellegű-ebben az esetben is óriási sikert ért el Románia. Mert hiszen a már­ciusi határozat után már nem látszott más lehetősége mint az, hogy a Népszövetség egy kiküldött biróval egészitse ki a párisi ve­gyes- döntőbíróságot . Ehelyett azonban egészen uj határozatot hozván még pedig egyhangúlag,amelyet még iáussolini delegátusa is megszavazott,annek érdeme teljes mértékben Titulescué* Az Universul VI. 18,138-ban R,Seisanu Apponyinak Pester hloyd-beli cikkével kivan polemizálni,mégis anélkül,hogy Apponyi cikkére érdemben válas2;olna Mindössze annyit tesz,hogy a maga szo­kott módján ismét előveszi az ügy elmúlt fázisait és hivatkozik arra,hogy Románia már 1923-ben megnyerte ezt a vitás ügyet Brüsszelben A reviziós mozgalomról Titulescunak a külpolitikai rovatban már emlitett nyilatkozatán kivül az Universul VI.18 138 ismerteti Baldwin-nak Neue Freie Presse-beli nyilatkoza­tát Rothermere akciója ellen. Egy határincidensről számol be az Erdélyi Hirlap VI.19. 8994.Egy temesvári származású és Aradon közismert V.J. kezdőbe­tű jü magántisztviselőt,aki szabálytalan útlevéllel tartózkodott Magyarországon... a magyar csendőrség az aradmegyei Pereg község közelében áttett a magyar-román határon,. V.J. az átkisérés alkalmával összetűzött a magyar csendőrrel,akire revolverrel rá­lőtt ugy hogy a térdén súlyosan megsebesült Az ügy kivizsgálásá­ra rögtön összeült egy magyar-román vegyesbizottság,maga V.J. azonban ezidőszerint nem lelhető fel sehol,

Next

/
Thumbnails
Contents