Lapszemle, 1928. június
1928-06-18 [1339]
tiv ererimény bejelentése nélkül elhagyták Berlint,arra vall,hogy ott semmit sem végeztek Németország ugyanis a támogatása fejében nemcsak a már ismételten emiitett súlyos feltételekét szabta meg,hanem ezenkívül teljesen egyforma bánásmódot követel Románia részéről Franciaországgal igaz,hogy különösen a román kormánykörök állítják hogy esek a német feltételek túlzottak Mert egyébként nem igen tekinthető túlzott követelésnek, hogy Kománia oldja fel a zár alá vett német javakat, A versaillesi . szerződés 18 pontja szerint ugyanis valamennyi volt hadviselő államnak,amelyek a Dawes-tervezet alapján hitelezői Németországnak meg van r;z a zárlati joga. ámde ezek közül egyik sem foganatosította a német vagyonok elkobzását,kivéve az egyetlen Romániát s Németország tehát most nem kivan ettől sem mást,mint hogy ő is el .fogadja hadviselőtársai álláspontját. Hivatkoznak román kormánykörökben a kudarc szépítgetése végett arra is, hogy a kölesöntárgyalások kedvezőtlen politikai időpontban indultak meg Berlinben,t.il éppen a német szo^iálista-kormány hivatalbalépésének napján, Ámde ezzel szemben viszont arra lehet rámutathi.hogy alig pár év előtt éppen Németország ajánlott fel a mai körülményeknél sokkal kedvezőbb körülmények között pénzügyi megegyezést Romániának s akkor Sppen Bratianu Vintila utasította el ezt a német javaslatot. Pedig a mostani berlini kudarc súlyos befolyással lehet az egész kölcsönakciora.. A Cuvantnl gagánértesülése szerint ugyanis a londoni pénzügyi körök hasonló felfogásán kívül most már a párisi pénzügyi körök ia azt a nézetet vallják.hogy Romániának meg kell egyeznie