Lapszemle, 1928. június
1928-06-18 [1339]
mindig faudálls arisztokrata Hagyományok uralkodnak és hogy Magyarország számára legnagycbo megaláztatás Erdély elveszi tése és a'román közigazgatás Erdélyben eddig haszontalannak, kegyetlennek és baszuállónak bizonyult< A magyar optánsok teljes jsggal lordúltak e Népszövetséghez, Hangoztatja azt is, hogy az újonnan alakult felszabadított államok még harciasabbak. naolonállsabbak és önzőbbek., ml a t azok az országi amelyekből ki szaki t tat tak Elismeri azt, is hogy a régi magyar-osztrák monarchiának volt némely jó tulajdonsága távoli területeket fogott össze egy államai akul a tba, amely en belül teljes kereskedelmi és mozgási szabadság uralkodstt, Dr, Duschek pozsonyi közjegyző lett a Felvidék közigazgatási elnöke A "Pesti Hirlap" pozsonyi jelentése. . _ — köz jegyzőj^voli_ szerint a. cseto ministe rtaná'cs dr.- Duschek Vlktor/pozsenyi polgármestert, nevezte ki a felvidéki közigazgatási elnökké, Az elnökhelyettese Bella :.'edoth és Ország József a tót néppárt vezető tagjai A nagyszebeni metropelita és a rsmán kermány konfliktusáról az összes lap.ek közlik a bukaresti jelentést, atífely szerin• . Lan nagyszebeni metropolita szembehelyezkedett a szentezinedua ama határozatával, amely a nemzeti parasztpártbél kivett esküt érvénytelennek mondta ki és a gyulafehérvári gyűlésen az esküttételnél segédkező lelkészeket fizetésük megvonásával büntette meg. Balan megtagadta az utasítás végrehajtásai; azzal az Indokolással, hogy a szer:tsziBsflus jsupán a kultusministerium pressziójára hozta meg döntését $95 nem hajlandó jogtalan utasításoknak engedelmeskedni . Zalesk,? lengyel k ül ügymini ster betegségéről rövid hirt közöl a "Magyarság" Zalesky Brüsszelbe Berlinbe való