Lapszemle, 1928. június

1928-06-05 [1339]

kitsanak külön központot és egységesen lépjenek fel a belgrádi központ tal azsiaben, * vita többi azónokai rendkívül hevesen tánadták a kozpen*> ti pártvezetőséget végül ia az értekezlet nagy többséggel határozati javaslatot fogadott el mely kimondja, hogy a horvátországi é s dalmáciai szervezetek szükségesnek tartják a lényeges alkotmányreviziót az ország nevének megváltoztatását„a történelmi határok alapján való uj felosztást nagyobb tartományokra;, ezeknek széleskörű autonómiával valé felruházását az államtanácsnak éa fő száras zéknek Belgrádból Üátrrábba áthelyezését és azt, hogy a kormányba* egy horvát demokrata miniszter la legyen s az ösz azea államhivatalokban az uj területekom számarányuk szerinti képvÍ3eio* tet kapjanak a horvát demokraták, A határozati javaslat végül a külföldi kölesen arányos szétosztását kívánj a és bizalmatlanságot szavaz a köz­ponti pártvezetősógnek azért, hogy az uj területek igényeivel a-m törő­dik A határozati javaslat elfogadása után megalakították a horvátorszá­gi és dalmáciai pártszervezetek központi választmányát, melynek elnökévé Angyelinevicsot választották?" /Bácsiaegyei Napié 4./ A pártonkívüli parasztueigalea átcsapott Szerbiából a magyar Délvidékre is Klkindán vasárnap történt a zászlóbontás közel 2000 ember jelenlétében Petrovica Naaztóz volt minisztera radikákis disszidens^ roppant élesen birálta a kormány politikáját,mely tönkreteszi a paraszt­lakosságot Bejelentette, hogy mag akar ismerkedni a magyar és német ki­sebbséggel is á nettunoi konvenciók ratifikálása elloa tiltakozott a népgyűlés és széleskörű koruiánykoncentrácié alakítását követeli./Báca­aegyei Napló 4 t , Priblosevics a Hirlap /5/ és a zágrábi Jutro /5/ munkatársait fogadta vasárnap este s hosszan elbeszélgetett velük a parasztdemokrata koalíció terveiről. Szerinte Korosec politikailag halott, mert ahelyett, hogy az adminisztrációt európai színvonalra emelte volna ós európai szel­lemét vitt volna a belügyminisktérlumba, teljesen tehetetlen embar, aki

Next

/
Thumbnails
Contents