Lapszemle, 1928. június

1928-06-05 [1339]

1928, j uniós 5. viselőt annak idején a komáromi járási hivatal felhívta, hogy váltson magyar útlevelet ős kár jen esetről-esetre tartózkodási engedélyt,, Pal­kovich a felhívásnak nem volt képes megfelelni ,mert 40 év előtt eltávo­zott szülővárosából és a törvény szerint illetőségét ott régen elveszí­tette* De nem is volt köteles az 1903. évi VI 0 magyar törvény szerint útlevelet váltani, mert ez reá, akit az államfordulat itt talált^ nem vonatkoztatható 3 A határozatot megfelebbezte, de a pozsonyi zsupán azt jóváhagyta„Az ügy felkerült a belügyministeriumba, amely a felebbezést visszautasította, ez ellen pedig a közigazgatási bíróságnál panasszal élt« Palkovich az ügy elintézését már nem várta be és Komáromból, ahol 43 esztendeig dolgozott, M agyarország egyik kolostorába vonult viBaza 0 A legfelsőbb közigazgatási biróság ezidén Palkovich ügyében kedvező döntést hozott, aminek következtében azt uj tárgyalás alá vették a köz­igazgatósági hatóságok* A pozsonyi zsupáni hivatal - a Hiradó /3-152/ szerint - a napokban hozott az ügyben uj döntést, felülvizsgálta az ügyet ős ugy találta, hogy a komáromi járási hivatal i ntézkedése törvé­ nyes és helytálló s igMYel flqmarg, QgffhazlQráki,ához a A Nap /5-129/ krakói jelentése szerint a Kurier Krakovszki je­lenti, hogy a lengéi kormány demarsot intézett Csehszlovákia kormányá­hoz a Mahrisch-Ostraaban megjelenő Delniczky Dennik /Munkás líapló/ ci­mü lap cikkei miatt, melyekben a csehszlovák kommunisták felelőtlenül támadják hosszabb idő óta Lengyelországot* A ministerelnöki tárca betöltéséről, tekintettel Srehla ministerelnök változatlanul komoly állapotára, gyakran Írnak a oseh lapok* Hodzsa hivei akciót kezdtek, hogy őt juttas* sák Svehla örökébe, s különösen arra utaltak, hogy a magyar békerevizi­ós aspirációkra való tekintettel olyan embernek kell a kormány élőre állnia, aki ismeri a magyar politika lélektanát; Az agrárpárt többségé­ben azonban Hodzsa ministerelnöksége nem talált helyeslésre, amihez hoz­*ÍÍk$k\$§kí?l h0g y üarzsö * nemzetvédelmi minister hajlandó vállalni

Next

/
Thumbnails
Contents