Lapszemle, 1928. június
1928-06-30 [1339]
Belpolitika, A vukicsevics-kormány lemondását immár egész biztosra veszik még pedig már a jövő hóten r mint a Báosmegyei Napló és iíólbácska /28/ jelenti Erről persze csak ellenzéki körökben beszélnek igy, maguk a kormánykörök nagyon rezerváltak s egyáltalán nem nyilatkoznak. Addig la, mig a Vukicaevics-kortaóny nen távozik a belgrádi Szkupstina egyetlen szocialista tagja Petelján József tüntetően tévolmarad a parlament üléseiről. Ilyen értelemben utasította képviselőjét a jugoszláviai szocialista párt Caljén tartott ülése a Báosmegyei Napló /ZQ/ szerint Az alkotmány revíziót., mint a Haosics-féle gyilkos uorónylet közvetlen következményét s most már teljesen nyiltan követeli a Hrvat /37/. Az alkotmányrevizió a lap szerint egyedüli lehetősége Jugoszlávia koncent rációjának A horvát nép csakla föderatív alapon berendezett állam egységben látja létét lehetőnek és nem is fog nyugodni mindaddig, mig ezen célját el rom éri A horvátok eme törekvésével okvetlenül számol niok kell mindazoknak akik együtt akarnak élni a horvát néppel. A gyilkos itacsios Punisa elleni hivatalos vizsgálat különben már a végéhez közeledik és rövidesen megtartják a bűnügy tárgyalását is a Hirlap /88/ szerint a vizsgálat során ujabb terlelŐ tanúvallomás merült fel arranózve hogy üacaics előre készült a szkupstina! véres merényletre illetve kifejezetten Radics István meggyilkolására^ Ily értelemben nyilatkozott már napokkal azelőtt Rac3ics Punisa egy Rádics-párti képviselő Racsán Miskó előtt, ti terhelő vallomások ellenére is Pregavec József a Hadica-párt első alelnöke aki Radics István felépüléséig intézi a horvát parasztpárt ügyelt kijelentette hogy" Belgrádban a : jerónyletet ugy kezelik mint valami kisebbjelentőségű incidenst arait egyszerűen el lehet intézni azzal hogy a meggyilkolt képviselők helyébe