Lapszemle, 1928. május
1928-05-04 [1338]
ne*i a meggyőződés szava árad Vajda cikkéből az erdélyi magyarok íelé-Hiszen semmi sen egyszerűbb,mint ebben a kérdésben tisztán látni Mert vegyünk elő néhány példát! A romániai magyar pártnak,mely egyetlen hivatalos képviselete a román uralom alatt élő magyarságnak,eddig ha rom elnöke volt;Jósika Samu báró ,Ugrón István és Bethlen György gróf- Jósika a saját palotájában három kis szobába szorult volt^Ugronnak mindössze egy szobácskája volt Kolozsvárott egész einökségénak Ideje • alatt,Bethlen pedig saját villájában szintén csak három szobára szorult,melyekhez csak a hátsó lépcsőn juthat fel,Vájjon eszébe jutott-e már Vajdának f hogy ezekkel összehasonlítsa a nemzeti parasztpárt vezéreinek a lakásait>ha már összehasonlítást akar tenni,faogy kinek van jobb sora ..De VEUI tbég tovább ls.A magyar párt minőhárom elnökét súlyosan érintették az agrár-reform rendelkezései ls ,de vájjon tudna-e Vajda a nemzeti parasztpárt vezetőségéből három olyan egyént megjelölni, akiknek iöld birtokából százalék szerint ugyannyit vett el az agrág-reforra mint a magyar part vezéreitől? Pedig- csak százalékos megállapításról van itt szóimért hiszen mindenki tudja,hogy a román nemzeti parasztpárt vezérkarának tagjai között akadnak,akiknek annyi földjük y_an._m&.mint Bethlen Györgynek,vagy Ugrón Istvánnak jmJLt_2Z2lu.it.-Vagy nézzük a pénztőkések sorsát A magyar jellegű pénzintézetek a Jáanca Batlonalatól még legtávolabbról sem kapnak olyan visszleszámitolási hitelt, mint amilyent a nemzeti parasztpárt érdekköréhez tartozó bankok Pl,az éppen mostanában bajba került Victoria