Lapszemle, 1928. április

1928-04-20 [1337]

ezer dólmagyar országi munkást hajlandók Németországban elhelyezni^ főleg cukorrépa és komló megművelés ére^ tehát női rsinkára. A hivata­los toborzás megtört ént * de a határidőig mindössze 45 munkás jalent­kezettj akiket most Szászországba szállitanak,, a többieket pedig Szlovéniából akarják toborozni, A Deutsches Volksblatt /L7/ Poien und RuaeBnien cimü. cikket hoz bukaresti tudósítójától. Bukarestben nagy idegessóget keltett a lengyel külügyminiszter romai látogatása a minthogy nem akadályoz­hatták meg, legalább a világ számára már előre el akarták venni azt a lehetőséget, hogy a kis antantra nézve kedvezőtlenül magyarázhassákj. ezért a félhivatalos román sajtóügynökség me ginter t iuvoltatta eluta­zása előtt Zaleskit* a tudósító szerint a lengyel külügyed, niszter hosszan bőszéit-, de a sok szóvirágnak nem sok magja van. Bizonyos, hogy Varsó ós Prága közt épp ugy megvannak az ellentétek mint eddig s igy hiábavaló minden olyan kisérlet s mely Lengyelországot a kisan­tant ba be akarná vonni. Magvarország, Az Obzor és Morgenblatt /17/ azt a hírt közla hogy a pápa Serédi hercegprímást vatikáni államtitkárnak fogja kinevezni, ami u­jabb ellentétekre vezetne a magyar kormány éa a vatikán között a hercegprímás! szék betöltése kapcsán Az olasz parlamenti ktildöttaág budapesti látogatáaáról szá­mol be az Obzor éa »Morgenblatt /18/ ? valataint minden magyar lap. Aa Obzor megütközik rajta, hogy a fogadtatás alkalmával használt diszl­tŐ elmerek közt ott voltak az u.n. közös nagy elmerek is,melyek a volt Horvátország címerét is magukban foglalják^ A lap ebben tender- , ciát lát, A Morgenblatt különösen azt emeli ki,hogy a magyar lapok olaaznyelvü vezércikkekben méltatták az olasz-magyar barátságot. A

Next

/
Thumbnails
Contents