Lapszemle, 1928. április

1928-04-20 [1337]

A radlkália centrumnak és Pasics-frakciónak a koruány el­leni harca egyre erősébe s a frakciótól távolálló lapok kezdenek már sikert jósolni ennek a hatónak, A Morgenblatt /1G/ például biztosra állitja,hogy 20-án lemond a kormány éa Marinkovics külügyminiszter kap koncentrációs kormány alakítására megbízást s ebben résztvesz a parasztdemokrata koalició is. Radics petrinjai beszéde adott valószí­nűleg tápot ezeknek a hiréknek. Maga a parasztdemokrata koalició a­zonban hűvösen fogadja a Nincsic3ék akolóját, mert jobban szeretné, hogy a házat feloszlassák és uj választásokat Írjanak ki,nint hogy a jelenlegi szkupstinába kerüljön kisebbségbe vukicaevics. 20 -án egyéb­ként a radikális párt főbizottságától kiküldött szükebbkörü bizottság Újvidékre szállt ki hogy adatokat gyűjtsön a Magyar Délvidéken is a kormány ellen^, 29-én pedig maga a teljes főbizottság fog-Újvidéken gyűlést tartani a déliaagyarországi ós szerómsógi Pasios-párti szerve­zetek kiküldötteinek bevonásával./bácsmegyei Napló 19/ Yukicaevics,a­ki keleti husvót alatt Spalatoban járt, majd visszajövet Zágrábban tárgyalt az ottani radikális szervezettol s nagyon optimista hangon nyi­latkozott mindkét helyen^ nem tulajdonit jelentőséget a főbizottság akciójának ós kijelentet te ; hogy az elégedetlenek csak hátraögött lár­máznak örökké^de a klubüléseken engedelmesen megszavaznak mindent,, /Deutsches Volksblett é3 Bácsmegyei Napló 19/ I Sokat foglalkoztatja a sajtót a megalakítandó u? kormány­barát horvát párt ügye. Az ellenzéki lapok szerint a kormány erre a lépésre azért szánta rá magát^ mert biztositani akarja a külföldi kölcsönt, melyet a horvátok teljes ellenzése esetén Anglia nem látna kellőleg garantálva. Vukicsevics Zágrábban erre vonatkozólag is nyilat kozott i eszében sincs semmiféle korraánybarát pártot alakítani.Az 0s­aor /17/ szerint azért nea,nert kilátástalan lenne » hon-átok közt

Next

/
Thumbnails
Contents