Lapszemle, 1928. április
1928-04-02 [1337]
szent bonyolult ós nehéz kérdésekben a kitartó együttműködést garantálják.- j Koitnányunk legfontosabb feladatának tjSzte ki békére törekvő és barátságos együt tasakodé s\ célzó szándékát az e tekintetben legkényesebb helyen* % szomszédoknál bebizonyítani, A nemzetközi viszony meopzilárduláea, az állam pénzügyi helyzetéért még a közel múltban is jogosan felmerült aggodalom megszűnése, a gazdasági életet 2 évvel e» előtb fenyegető veszély elhárítása a jelenlegi képviselőház nyugodt és köxültekintő munkásságát csak kedvezően befolyásolhatják. Könnyű lesz tehát minden erőt az ország annyira elhanyagolt erkölcsi és gazdasági javainak fellendítésére forditani. Kívánom, hogy az állami berendezkedésünk mindenütt hangoztatott hibái megfelelő módon helyesbbitessenek, végül a parlamentnek áldásos munkálkodást kivánva azz. első ülés vezetésére kinevezi a korelnököt. A szűnni nem akaró pártoskodás jellemző tanújelét adta % sejm baloldala az elnöki megnyitó beszéd felolvasásakor, melyet a jobboldal felállásával szemben tüntetően ülve hallgatott végig. A beszéd felolvasása után Pilsudski marsall az elnök nevében a sejm ülésszakát megnyitottnak nyilvánít a, mire a korelnök üdvözli a házat és a korjegyzőket kirendelve a képviselőket megesketteti. Az eskü letétele után az elnökválasztás következik, amelyen a marsall által kiváati 'Bartel helyett Daszynski szocialista képviselő a győztes. ± sejm első ténykedése tehát a kozmái?kivánságát nem honorálta, mire a kormányt támogató pártonkívüli blokk az ülést elhagyta és sem az elnök helyettesek, sem a jegyzők választásánál részt nem vett. Az elnökválasztás u tán nyomban felmerült a kórdós, hajhidó lesz-e a sejm a kormányelnökkel együttműködni? Mindinkább megerősödik a vélemány,hogy a sejmet a költségvetési provizórium megszavazása után elnapolják,A szenátusban <* marsall óhajtása győzött, amennyiben dr, Szymanski tilághirü szemorvos lett az elnök.- or