Lapszemle, 1928. április
1928-04-04 [1337]
ban, hogy 6 lloyd Georg9ot a háború óta nagyra becsüli és publicitásával tá~ mogatja ót ellenségeivel szeraben 0 < A "bakfis" szavazati jog ellen még mindig harcol a Daily Mail /b/ és rá1 mutat arra, hogy a javaslat második olvasása után a szavazásban igen sok kor-i mánypárti képviselő nem vett részt, akik nem akartok nyiitan a kormány ellen 1 szavazni. ] Külpolitika, 1 Briaad végre elfogadta Kellogg javaslatát a háború törvény tel eaitését ilJ letőleg, A Maachester Guardian c ugy látja,, hogy Briaadnak ennek dacára sikerült fenntartani a lehetőséget, hogy támadók ellen szankciókkal lehessen élni A lap e jegyzékváltásokból ugy látja, hogy Amerika akaratlanul is kezd köz*>= ledni a népszövetség felé, AZ angol kormány az angol-egyptomi szerződés meghiúsulásával tudvalevőleg jegyzékkt küldött az uj Nahas-'koraánTüak, amelyben kifejtette^ hogy a helyzet ugyanaz, mint a négy rezervácíó kíjelentesőkor volt és azokból Angii nem enged, /A négy rezerváció főleg iSgyptom és a :Suezi~csatorna katonai védelmére, az idegenek védelmére és Sunudán státusára vonatkozik,,/ JS jegyzékre a Nahas-kormáay most válaszolt, amely választ a D.Tel^ provokálónak talál J^yptom kijelenti e jegyzékben., hogy nm tűrheti az idegen beavatkozást isgyp tom belügyeibe^ ami pepiig az idegenek védelmét illeti* azt az 9gyptomi kor^á is el tudja látni, A D,Tel.>«í sürgeti az egyptomi ^Dgol haderők erősítését,, ha ez szükségesnek látszanék, főleg az idegenek védelme szempontjából,, A Times ü vezércikke helyesli a német parlament határozatát, hogy Kiná* ba nem enged fegyvert szállitani. Kiemeli röviden a vezércikk azt is, hogy a kormány tiltakozását fejezte ki a prágai kormány előtt is a fegyrorszállÍH táa ügyében, tekintve, hogy ez az egyetlen állam, amely nem fogadta el az 1919.-i egyezményt* Viszont azt is kiemeli a lap, hogy a hatalmak elnézése fegyvercsempészésre vezetett : ..^g^.Qly,.országokból is s amelyek legerősebb «.i •• lenesei a fegyvercsempészésnek; ORSIAGOSLEVÉLTAR AlL