Lapszemle, 1928. március

1928-03-22 [1336]

Németországnak, ha megmarad független államnak. Csehszlovákia egyházi problémájának megoldását M*3aryk az állam ós egyház szót választásában. mm m mm mm látja, ami az osztrák befolyás maradványaitól való végleges felszaba­dulást is fogja jelenteni. Benyomásainak összefoglalásaképpen cikkiró Csehszlovákia domináló jellemvonását rendkivüli munkásságában állapít­ja meg, ami egjébként összhangban van az államfő demokratikus felfogá­sával, ^r^gában,' irja Abbot, a kávéházi élet sem burjánzik ugy, mint más közé^urópá városokban, ahol az utazó amerikai állandód azon üt­közik meg, hogy az emberek képesek a nap legértéksebb óiáit a kávéházá­ban el pletykázni. Masaryk, irja &bbot s idealista ugyan* de raegnutatta már eddig is, hogy ideáljait meg tudja valósítani* ós ami előrehala­dott korát tekintve igen fontos 8 tanitványaiós hivei is át vanr.<# hat va attól a gincb lattól, hogy egyedül a demokratikus koxmányfo mia xehet állandó. Azzal, hogy kiszabadított egy . népet a Habsburgok karmaiból és egységes virágzó nemzetté forrasztotta, Masaryk megmutatta, hogy i­dealizmusa mellett a praktikus állanférfi zsenialitásával is bir.­Belpolitika. Az egyre nagyobb arányokat öltő munkanélküliség'állandóan foglalkoztatja a 1 ajakat, amelyek rámutatnak, hogy a súlyos probléma megoldása azért, ütközik olyan nagy nehézségekbe* mert nemcsak a jelen­legi nyomasztó gazdasági helyzetocozza azt» hanem a nagy ipari ítalaku­lásokj, az embereknek gépekkel való,helyettesi tóse* A? im»Fed.of labour elnöke egy TJetroitbannaiöndo tt beszédben a Mississippi szabályozását célzd munkáknak kiírását indi tványozta^ %ádi£> is, mig kidolgoznának va­lamilyen tervezetet a munkanélküliségi probléma tartósabb megoldására. A szenátus erős vita után elfogadta Wagner denuszenator hatá­rozati javaslatát^ amely eznátusi vizsgalatot kiíán a munkanélküliség méreteiről és okairól. Á demokraták a üoolidge-adminisztrációt azzal vádolták* hogy megtévesztő adatokkal nyugtatja meg az országot a mun­kanélküliséget illetőleg. Jfizzel szemben a republikánusok a demokraták agitációját elnökválasztási politikai taktikának minősítették.»

Next

/
Thumbnails
Contents