Lapszemle, 1928. március

1928-03-17 [1336]

A Népszövetségi Ligák kisebbségi bizottságának a Népszövetség kisebbségi politikáját súlyos kritikával illető határozatát a "Pesti Napló" brüsszeli Ullsteúrtávirata ianérteti> eszerint a bakker van Bossé'asszony elnökié sév al tartott ülésen a Népszövetségnek a kisebbsé­gi ügyekben kifejtett tevékenységét ki nem el égitőnek mondó tták, egy angol delegátus javasolta, hogy indítványozzák a Népszövetség 'íaá csanak ankét rendezését, milyen módon lehetne azokban az államokban,, amelyek elméletben elianerik a kisebbség jqgait, ezeket a jogokat a gyakorlatba is átvinni,,, j^y német delegátus inát iványozta, hogy a Népszövetség Ta­nácsánál egy állandó kisebbségügyi bizottság Szerv ez tessék,, amely hason­ló volna a már fennálló kisebbségi bizottsághoz., de a kisebbségi ügye­ket a most homloktérben álló politikai szempontok háttérbe szorításával kezelnék,, A német indítvány ellen, olasz s lengyel és román delegátusok Szólaltak fel^ de azért megkapta a szükséges kóthasnad többséget. A bi­zottság elfogactaafc indítványt is, amely szerint meg fogják kérni a Népszövetség Tanácsát, kérdése meg a hágai nemzetközi bizo ttságot^hogy vájjon a kisebbségek tagjaitmegillető jogokat nem lehetne kiterjeszte­ni az u.n. államnélküliekre, hogy sok százezer íogonkivül álló ember helyzete rendeztessék. ­A bukaresti parasztpárt r^yülésórői a "^esti Napló" tudósító­ja jelentig hogy a "Lupta" értesülése szerint a parasztpárt v ^árnapra hirdetett népgyűlésen mintegy 40.C00 paraszt fog megjelenni. A kormány széleskörű intézkedéseket tett* hogy a parasztok minden komoly megmoz­dulását reg akadályozza,, ­A dinár stabilizációjáról a "i'esti. Hirlap" belgrádi távirata szerint a zágrábi lapok jeiantik^ hogy a stabilizáció, előkészítése ápis? lis folyamán valószínűleg befejeződik s a dinár értékét hir szerint 100 papirdiná.rhoz viszonyítva 9.13 aranyfrankos árfolyarcon fogják sta­bil izélni 3L francia kamara közvetlenül feloszlatása előtt bizalmat sza-

Next

/
Thumbnails
Contents