Lapszemle, 1928. március

1928-03-09 [1336]

tagjainak A népszövetség tanácsáxásgKsk a szentgotthárdi üggyel kapcso latban folytatott genfi megbeszéléseit kommentálva, a Temps 7. vezéreik ke hangoztatja,hogy ezt az ügyet sok mérséklettel és tapintattal kell kezelni, ha elejét akarjuk venni esetleges komoly feemzetközi bonyodalma nak, á helyzet igen kényes.Annyi bizonyos } hogy Briandnak Scialojával és Benssel valamint Walko külügyministerrel folytatott beszélgetései,vala­mint Briand,Stresemann és Chamberlain együttes tanácskozásai amelyekbe Drummondt és Avenolt is bevonták ezzel az üggyel foglalkoztak s állitó­lag megállapodás jött létre a követendő eljárásra nézve„Fontos ez az eljárási kérdés mert egyrészt a népszövetség erkölcsi tekintélyét kell megőrizni másrészt kimélni kell bizonyos állandóan ébren levő érzékeny­ségeket, bgy látszik,egyes hatalmak haboznak abban,hogy az invesztigáci­ós jognak elsőizben Magyarország terhére való alkalmazását tekintetbe vegyék, Olaszország magatartása órtehtő,hiszen az anyag Veronából jött, bár e tényből semmi vád az olasz kormányt nem érheti, érthető az is, hogy Németország aggodallommal látná az invesztigációs jog alkalmazását, de ezek az ellenvetések inkább csal a körülményekből folynak, abbén az ügyben azonban félre kell tenni minden tulajdonképeni politikai szempon­térre tot,minden particuláris meggondolást s határozottan s jogitt táaqaraitágs kell helyezkedni , mert a jog a népszövetség területe 0 Nem a kisentente ügye ez,hanem a lefegyverzett országok ellenőrzésének elvi ügye^amely alapja a lokarnói békülékeny politikának«Itt azután Németországnak inkáb mint bárkinek érdeke,hogy ne rendüljön meg a bizalom ebben a politikában s hogy Németország jóhiszeműségének adja tanújelét akkor,ha nem ellenzi az insesztigációs jog alkalmazását„Olaszország és Anglia pedig megérthe­tik,hogy ha az inveszt.jog illuzórius,akkor a leszerelt áliamok titkos

Next

/
Thumbnails
Contents